Nagyvilág

Milliárdokat ajánlottak érte, mégsem lesz Trump-Sanders vita

Napokon át lázban tartotta az amerikai politikai sajtót, a nagy amerikai televíziók egymás taposták a lehetőségért, de Donald Trump végül meghátrált. Pedig minden idők egyik legérdekesebb elnökjelölti vitája lehetett volna.

Amikor Donald Trump republikánus elnökjelölt szerda este Jimmy Kimmel showműsorában közölte, hogy kész részt venni egy televíziós vitában a demokrata Bernie Sandersszel, az egész amerikai politikai élet felbolydult. A lehetőség, hogy végignézzék a két nagy kívülálló vitáját, ellenállhatatlannak bizonyult. És eleinte úgy tűnt, a példanélküli esemény (egy vita az egyik párt minden, csak nem hivatalos elnökjelöltje, és a másik párt második helyen lévő elnökjelöltje között) még létre is jöhet.

Sanders azonnal lecsapott a lehetőségre, és másnap már be is jelentette, hogy készen áll vitába szállni Trumppal az előválasztási szezont lezáró június hetedikei kaliforniai előválasztás előtt (“a lehető legnagyobb stadionban“). Főleg azután, hogy demokrata ellenfele, Hillary Clinton közölte, nem akar újabb televíziós vitát vele. Trump erre még aznap közölte, hogy csak akkor hajlandó a vitára, ha az azt közvetítő televízió legalább tízmillió dollárt ajánl fel jótékonysági célokra, lehetőleg valami női szervezetnek.

Az amerikai televíziók persze nem tudtak csak úgy elmenni a lehetőség mellett, hogy leadhassák az elnökválasztási kampány legizgalmasabbnak ígérkező – és feltehetően rekordnézettséget vonzó – vitáját. A Variety információ szerint a CBS, az ABC és a Fox News is felvette a kapcsolatot a két kampánnyal, hogy tárgyaljanak a vita rendezéséről, és a Politico cikke szerint az ABC azt is felajánlotta, hogy a bevétel egy részét jótékonysági célokra ajánlja fel.

De nem csak a nagy televíziók jelentkeztek. A havi kétszázmilliós nézettséggel rendelkező online hírműsor, a Young Turks egymillió dollárt ajánlott fel, ha Trump és Sanders náluk tartaná a vitát. A Traction and Scale befektetési cég pedig tízmillió dollárt (2,8 milliárd forint) ajánlott fel, ha ők lehetnek a vita házigazdái.

Aztán végül az egészből nem lett semmi. Bár Trump csütörtökön még azt mondta, hogy „imádna vitázni” az „álomként” jellemzett Sandersszel, pénteken bejelentette, hogy mégsem vállalja a megmérettetést. A republikánus elnökjelölt azzal magyarázta döntését, hogy „helytelen” lenne, ha „a második helyezettel” állna le vitázni. Valamint azzal, hogy a televíziók nem ajánlottak fel elég nagy összeget jótékonysági célokra, miközben hatalmas összeget szakítanának a vita közvetítésével.

A Sanders-kampány gyorsan le is csapott erre, és a vermonti szenátor az elkövetkező napokat azzal töltötte, hogy Trumpot cikizte, amiért „beijedt” (Trumpot kampányának vezetői védték meg, hogy nem fél a vitától, amit időpocsékolásként jellemeztek). Sanders több helyen is elmondta: Donald Trump először azt mondta, vállalja, majd nemet mondott, aztán igent, majd meggondolta magát, és nemet mondott. „Talán öt perc múlva kapunk egy hívást, és újra igent mond” – közölte Sanders a CBS vasárnap délelőtti beszélgetős műsorában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik