Majdnem harmincmillió forintnyi végkielégítés jár Boris Johnson volt londoni polgármesternek, mert ott kellett hagynia a polgármesterséget. Amúgy is otthagyta volna, persze, de le is váltották. A pénz ejtőernyőként szolgál, hogy kárpótolják azért, mert hirtelen megszűnt a karrierje. A 72 ezer fontnyi összeg féléves polgármesteri fizetésnek felel meg.
Addig nem tudja viszont felvenni, amíg állami hivatalt tölt be. Borist tavaly megválasztották Uxbridge parlamenti képviselőjének. De a pénz félre van téve addig, amíg le nem adja hivatalát, sőt, az inflációval növekszik is.
Nem mintha szüksége lenne a pénzre. Johnson tavaly összesen 250 millió forintot keresett. Ennek a kétharmada könyvek és újságcikkek tiszteletdíjából áll össze. Csak a Daily Telegraph 108 millió forintot fizetett neki a hetente megjelenő véleménycikkeiért. Johnsonnak van egy hárommilliárd fontos villája Észak-Londonban, és egy vidéki birtoka Oxfordshire-ban.
Johnson szóvivője szerint eddig nem is tudott róla, hogy neki járna ez a pénz.