Korbácsolás, keresztre feszítés vagy lefejezés vár a líbiai Szirt lakosaira, ha nem az Iszlám Állam dzsihadista szervezet előírásai szerint élnek, írta friss jelentésében a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerdán.
Moammer el-Kadhafi líbiai diktátor szülővárosa ma a dzsihadisták fellegvára.
szemtanúk tavaly márciusi beszámolója szerint.
Ők az egykor 80 ezer fős tengerparti város lakosságának kétharmadával együtt azután menekültek el, hogy a dzsihadista szervezet elfoglalta a települést. A szélsőségesek legalább 49 embert végeztek ki Szirtben a HRW tudomása szerint.
A szemtanúk elmondták, hogy fekete maszkos alakok az éjszaka közepén törnek rá a helyiekre, és kirángatják őket az ágyukból. Emellett a szirtieknek együtt kell élniük az utcákon járőröző erkölcsrendészettel, akik a dohányosokra, a zenét hallgatókra, vagy a magukból a szemüknél többet láttató nőkre vadásznak.
A dzsihadisták a földdel tették egyenlővé ellenségeik otthonait Szirtben, és bezáratták a nyugati ruhákat, illetve fehérneműket árusító boltokat, írta a HRW.
Amerikai katonai szakértők áprilisban hatezerre becsülték a dzsihadista szervezet harcosainak számát Líbiában, míg a helyi hírszerzés szerint nem lehetnek többen kétezernél, és hetven százalékuk külföldről érkezett. Más líbiai biztonsági források háromezerre teszik a dzsihadisták számát az észak-afrikai országban.
(mti)