Nagyvilág

Bulgária megerősíti déli határát

Háromszáz katonát telepítenek a törökországi és görögországi határra.

A bolgár védelmi tárcát igazgató Nikolaj Nencsev azt mondta, a határ megerősítésének elsődleges oka az észak-görögországi menekülttáborokban az utóbbi időben kialakult feszültség. Hangsúlyozta, hogy Bulgáriában nem uralkodik rendkívüli helyzet.

A bolgár vezetők attól tartanak, hogy a menekültválság nyugat-balkáni útvonalának lezárása után Bulgáriába tevődhetne át a Nyugat-Európába tartó migránsok útja. Márciusban Rumjana Bacsvarova bolgár miniszterelnök-helyettes kijelentette, Szófia minden szükséges lépést megtesz ennek megakadályozására.

Az Európai Unió külső határának számító, 270 kilométer hosszú bolgár-török határt jelenleg összesen 90 kilométeren keresztül határkerítések védik. Szófia tájékoztatása szerint a határkerítéseket az év közepéig további 70 kilométerrel hosszabbítják meg.

A bolgár hadsereg és rendőrség márciusi hadgyakorlatát követően négyszáz katonát helyeztek a görög határra, és további ötszáz ember áll bevetésre készen. Szófia fontolóra vette, hogy görögországi határán is kerítést emeljen, ha a menekültek óriási arányban kezdenének az Európai Unió legszegényebb országának tartott Bulgáriába áramlani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik