Nagyvilág

Merkel: havi 3000 iraki tér vissza hazájába

merkel obama g7 (Array)
merkel obama g7 (Array)

Nem minden menekült marad Németországban, az irakiak közül például havonta háromezren térnek vissza hazájukba, mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a Baden-Württemberg tartományi Aalenben, pártja egy választási gyűlésén.

A vasárnapi tartományi törvényhozási (Landtag-) választásra készülő Kereszténydemokrata Unió (CDU) rendezvényén a pártelnök-kancellár kiemelte, hogy az Irakba visszatérők száma emelkedő tendenciát mutat.

Az emberek hazamennek, amint otthonuk felszabadul az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alól, ezért tovább kell küzdeni a polgárháború sújtotta Szíria és Irak stabilizálásáért, a harcok befejezéséért – tette hozzá Angela Merkel. Német hírportálok beszámolói szerint kiemelte, hogy igen fontos a szíriai rendezésről az ENSZ égisze alatt Genfben péntektől tovább folytatandó béketárgyalás, mert a menekülésre kényszerült emberek visszaszerezhetik a reményt, hogy hazatérhetnek otthonukba.

Elmondta, hogy a belügyminisztérium és a külügyminisztérium elindít egy programot, amelyben az országos katasztrófavédelmi szervezet (THW) szíriai menekülteknek nyújt képzést, akik az így szerzett tudást hazájuk újjáépítésében kamatoztathatják.

A családegyesítés lehetőségének korlátozására utalva megjegyezte, hogy a hazatérők között vannak, akik azért távoznak Németországból, hogy ismét családjukkal legyenek, hiszen rokonaik “hosszabb ideig nem tudnának Németországba jönni”.

Angela Merkel ismét felszólította a németországi menedékkérőket, menekülteket, hogy fogadják el a német jogrendet és törekedjenek a beilleszkedésre. Felidézte a kétezres évek elején a bevándorlással kapcsolatban az úgynevezett vezető német kultúráról (Leitkultur) folytatott közéleti, társadalmi vitát, amely a CDU-nál is intenzíven zajlott, és kiemelte: ideje van annak, hogy a németek képviseljék saját kultúrájukat, és “meggyőzzenek róla másokat”.

Angela Merkel hetedszer szerepelt a baden-württembergi CDU kampányában, és fellép az egyik szombati kampányzáró rendezvényen is. Pártja a legutóbbi, 2011-es Landtag-választáson megőrizte az első helyet, ismét a legtöbb képviselőt – a 138-ból 60-at – küldhette a stuttgarti Landtagba, de a hatalmat elveszítette. Az egyik legfejlettebb német tartományt így az utóbbi öt évben a második helyezett Zöldek és a harmadik helyezett szociáldemokrata párt (SPD) kormányozta Winfried Kretschmann vezetésével, aki a Zöldek első tartományi miniszterelnöke.

Az utóbbi hetekben a CDU támogatottsága gyengült az ország délnyugati részén fekvő tartományban, a Zöldeké pedig erősödött, és meglehet, hogy a 1952 óta létező, mindig is CDU-s bástyaként számon tartott Baden-Württembergben most először nem a CDU lesz a legerősebb párt, Winfried Kretschmann pedig miniszterelnök maradhat.

Politikai elemzők szerint a párt visszaesése nem magyarázható csupán azzal, hogy a németek többsége nem támogatja Angela Merkel menekültpolitikáját. Ezt jelzi, hogy a felmérések alapján kiugróan népszerű Winfried Kretschmann a Merkel-féle menekültpolitika elkötelezett híve, a katolikus vallású volt gimnáziumi tanár a saját bevallása szerint naponta imádkozik azért, hogy a kancellárnak legyen elég ereje politikájának érvényesítésére.

Ugyanakkor a CDU gyengülésében a menekültválságnak is szerepe van, ezt jelzi a szövetségi kormány válságkezelő tevékenységét élesen elutasító Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése.

A legfontosabb tényező az lehet, hogy a baden-württembergi CDU a listavezető Guido Wolffal az élen folyton ingadozik a Merkel-féle menekültpolitika támogatása és elvetése között, és a CDU így két szék között a pad alá esik, mert a bázis nem díjazza, ha a pártvezetésben bizonytalanság és vita van – mondják elemzők.

A legutóbbi mérések szerint a Zöldek a szavazatok 32 százalékát szerezhetik meg, míg a CDU 30 százalékon áll. Az SPD a 2011-ben elért 23,1 százalék után 12 százalékos eredményre számíthat, az AfD 11 százalékot szerezhet, a liberális FDP pedig 8 százalékot. Így végül előfordulhat, hogy a CDU ismét hatalomra kerül – ezúttal kisebbik koalíciós pártként – mert az újonc AfD bekerülése a Landtagba, és a CDU-nál is többet bizonytalankodó SPD súlyos visszaesése miatt a Zöldek nem tudnak majd a tartományi gyűlésben többségi támogatással rendelkező kormányt alakítani a szociáldemokratákkal.

(The Jerusalem Post)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik