Nagyvilág

Börtönben a volt izraeli miniszterelnök

Ehud Olmert volt miniszterelnök hétfőn megkezdte korrupcióért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért rá szabott tizenkilenc hónapos börtönbüntetésének letöltését Izraelben, jelentették a helyi tévécsatornák.

Olmert – aki Ariel Saron akkori miniszterelnök váratlan agyvérzésétől, 2006-tól a korrupciós vádak miatti kényszerű lemondásáig, 2009 elejéig irányította az országot – Izrael történetének első börtönre ítélt kormányfője. Ramle város börtönében a fehérgalléros bűnözők számára fenntartott szárnyba vonult be.

Ehud Olmert az izraeli tévécsatornák sugározta reggeli videoüzenetében megköszönte az eddig kapott támogatást, elköszönt az ország polgáraitól, és azt állította, hogy ugyan követett el hibákat, de azok szerinte nem voltak bűnügyi természetűek.

A volt kormányfőt 2014-ben összesen hat év letöltendő börtönre ítélték, mert még jeruzsálemi polgármester korában, egy ingatlanpanamában megvesztegető célú pénzösszegeket fogadott el, de büntetését a legfelső bíróság tavaly decemberben másfél évre mérsékelte.

Egy másik, az igazságszolgáltatás munkájának akadályozása miatt folytatott eljárásban vádalkut kötött az ügyészséggel. Elismerte vétkességét, és hat hónapot mértek ki rá, amit másik büntetésével egyidejűleg kellett volna leülnie, de a bíróság a vádalkut módosította, és hozzáadott még egy hónapot előző büntetéséhez.

Így egyelőre összesen tizenkilenc hónap börtön vár rá, de egy harmadik perben, a Morris (Móse) Talansky nevű amerikai üzletembertől borítékban elfogadott dollárkötegek ügyében újabb nyolc hónapos letöltendő börtönt szabtak ki rá. Ennek mérsékléséért Olmert fellebbezést nyújtott be a legfelsőbb bírósághoz, de a fellebbezést még nem bírálták el.

Ehud Olmert a rabsága előtti utolsó napját az izraeli média híradása szerint otthonában, családja körében töltötte, és telefonon búcsút vett barátaitól és ismerőseitől is.

Mivel Izrael legféltettebb titkait is ismeri, biztonsági szempontból is megfelelő helyen, a börtön egy elkülönített részében, egy tizennyolc személyes – hat háromágyas cellát magában foglaló – szárnyban helyezik el. Ebben a szárnyban lakik már ötödik éve Móse Kacav volt államelnök is, akit női alkalmazottak molesztálásáért és megerőszakolásáért ítélték hét évre.

A 70 éves Olmert a kötelező narancssárga egyenruhát viselve, a jeruzsálemi ingatlanpanamában elítélt társaival fogja megosztani celláját.

Olmert az izraeli törvények alapján először csak büntetése egyharmadának letöltése után távozhat majd huszonnégy órás szabadságra.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik