Nagyvilág

Amerikai tábornokok: a nők is legyenek sorozhatók

Az amerikai szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke, valamint az amerikai tengerészgyalogság parancsnoka egy szenátusi meghallgatáson kijelentette: azt szeretnék, ne csak a férfiak kapjanak kötelező katonai behívót hadiállapot bevezetésekor, hanem a nők is. Mark Milley tábornok és Robert Neller tábornok szerint a nőknek ugyanúgy kötelezővé kéne tenni, hogy regisztrálják magukat a hadkiegészítő parancsnokság amerikai megfelelőjén, ahogy az kötelező összes 18. életévét betöltött férfinak, hogy – ha szükség van rá – besorozhassák, és harcolni küldjék őket.

A két tábornok erről a szenátus fegyveres erők bizottsága előtt beszélt, ahol arról tartottak meghallgatást, hogyan halad annak az új szabálynak az alkalmazása, ami engedélyezte, hogy nők is részt vehessenek harci feladatokban az önkéntes fegyveres erőkben. A nők kötelező sorozásának kérdéséről azután nyilatkoztak, hogy Claire McCaskill demokrata szenátor – aki támogatja az elképzelést – erről kérdezte őket.

A jelenlegi szabályozás szerint csak férfiak sorozhatóak be. Erről még 1981-ben döntött az alkotmánybíróság szerepkörét is ellátó amerikai legfelsőbb bíróság, arra hivatkozva, hogy az önkéntes fegyveres erőkben nem engedélyezik, hogy nők harci feladatokat lássanak el. Mivel ez a szabály most megváltozott, a két tábornok szerint a sorozás szabályain is változtatni kéne. Ennek elérése az amerikai kongresszusnak törvényváltoztatást kéne végrehajtania.

Ray Mabus haditengerészeti miniszter, valamint Patrick Murphy, az amerikai szárazföldi hadsereget felügyelő miniszter nem állt ki egyértelműen az ötlet mellett a szenátusi meghallgatáson, de nem is utasították el. Csak annyit mondtak a felvetéssel kapcsolatban, hogy meg kell vitatni a kérdést.

Ash Carter amerikai védelmi miniszter szerdán a Reuters brit hírügynökségnek az ötlettel kapcsolatban kijelentette: a kérdéssel a kongresszusnak kell foglalkoznia, és várakozása szerint ez ősszel meg is fog történni. Ugyanakkor saját véleményét nem volt hajlandó megosztani a felvetéssel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik