Nagyvilág

Meghalt a francia gyógyszerkísérlet legsúlyosabb áldozata

Meghalt az a férfi, akit két napja agyhalottá nyilvánítottak egy francia gyógyszerkísérlet közben – jelentette a BBC a francia sajtóban megjelent hírekre hivatkozva. Mint pénteken megírtuk, egy embernél beállt az agyhalál, öten pedig kórházba kerültek Rennes városában, egy gyógyszerkísérlet miatt. Akkor a betegeket kezelő kórház vezető idegsebésze azt mondta, a hat alany közül hárman maradandó agysérüléseket szenvedhettek a kísérleti gyógyszer miatt.

A francia Biotrial nevű cég által vezetett kísérletben kilencvenen vettek részt. Az alanyokon a portugál Bial nevű cég egyik gyógyszerét vették be. Az első hírekben még felmerült, hogy egy cannabis alapú fájdalomcsillapítót teszteltek, de ezt később cáfolta a francia egészségügyi miniszter. A kísérletet a megbetegedések után felfüggesztették.

A Biotrial 1989-es alapítása óta hasonló tesztek ezreit végezte el sikeresen. A mostani teszttel kapcsolatban közleményt adtak ki, azt írva, hogy minden előírást betartottak. Úgy tudni, a több típusú gyógyszerkísérletből az zajlott épp, amikor kis dózist kapnak az alanyok, hogy az esetleges mellékhatásokat vizsgálják.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik