Külföld

Meghalt Robert Spitzer

24.hu
24.hu

2015. 12. 27. 19:16

Elhunyt Robert Spitzer befolyásos amerikai pszichiáter, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a homoszexualitás lekerült a betegségek listájáról az Egyesült Államokban.

Vezető amerikai lapok vasárnapi jelentése szerint a homoszexualitás ünnepelt, egyben vitatott kutatója pénteken, 83 évesen halt meg Seattle-ben.

A pszichiáter az 1970-es években nagy feltűnést keltett azzal, hogy nem akarta a mentális betegségek listáján látni az azonos neműek iránti vonzódást, és melegjogi aktivisták szerint Spitzernek köszönhető, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban törölte is a homoszexualitást a mentális rendellenességek közül. Addig a szakemberek közül is sokan úgy tartották, hogy a homoszexualitás a megfelelő terápiával “gyógyítható”.

Három évtizeddel később Robert Spitzer újra a viták kereszttüzébe került azzal a kutatásával, amelynek eredménye szerint a melegek közül némelyek, főleg az erősen motiváltak, úgynevezett reparatív terápia segítségével képesek “megszabadulni” homoszexualitásuktól és heteroszexuálisként teljes életét élni. Melegszervezetek azzal vádolták az addig ünnepelt pszichiátert, hogy tanulmánya tudománytalan volt, például tesztjeihez nem véletlenszerűen, hanem szándékosan keresett “megfelelő” alanyokat.

A New York-i Columbia Egyetem nyugalmazott professzora tíz év múlva, 2012-ben visszavonta tanulmányát és bocsánatot kért a meleg közösségtől. Azt mondta, a dolgozat “fatális tévedése”, hogy nincsen semmilyen eszköz a kísérleti személyek kijelentésének igazolására.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.