Nagyvilág

„Aljas, kicsinyes és nyomorult”, egymásnak mentek a vitán

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök elegánsan érkezett a vitára, egy füzetből kitépett, rojtos lappal. Igazi, konzervatív kormányfő.

Éles szóváltások, feszültség és személyeskedés jellemezte Spanyolországban a kormányzó jobboldali Néppárt (PP) és az ellenzéki szocialista párt (PSOE) miniszterelnök-jelöltjeinek kedd hajnalig tartó televíziós vitáját, amelyet az adás után nyilatkozó elemzők az eddigi legkeményebb hangvételű vitának neveztek.

„Ön nem egy tisztességes ember”, mondta Pedro Sánchez, a szocialista párt főtitkára Mariano Rajoy miniszterelnöknek, miután felidézte a kormánypárt körül kirobbant egyik korrupciós botrányt, amelyben a PP volt pénztárnokát meggyanúsították egyebek mellett azzal, hogy illegálisan szerzett pénzt a pártnak, és ebből magas rangú tisztségviselők kaptak plusz juttatásokat.

Véleménye szerint a miniszterelnöknek az ügy nyilvánosságra kerülésekor, két évvel ezelőtt le kellett volna mondani.

„Aljas, kicsinyes és nyomorult”, ezt válaszolta Mariano Rajoy az elhangzottakra, és kikérte magának azt az állítást, hogy a pénzért van a politikában. Mint mondta, soha senki nem vádolta meg még semmivel, és felszólította az ellenzéki vezetőt, hogy tegyen feljelentést, amennyiben fel tud hozni ellene valami konkrétumot.

A két jelölt a műsorban többször hazugsággal vádolta egymást, gyakran egymás szavába vágtak, egyszerre beszéltek.

Pedro Sánchez már a műsor kezdetén támadásba lendült. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a jelöltek milyen Spanyolországot szeretnének. Sánchez válaszát azzal kezdte, hogy bírálta Rajoyt, amiért nem vett részt egy hete egy másik tévés vitán, amelyre négy párt listavezetőjét hívták meg.

A vitaműsorban a tervek szerint a jelöltek négy nagy témában fejtették volna ki az elképzeléseiket: gazdaság és foglalkoztatás, jóléti állam, reformok, és Spanyolország a világban. Noha mindegyiket érintették, az átfogó programismertetés a vita hevében elmaradt.

Rajoy és a rojtos füzete
Rajoy és a rojtos füzete

Európa betege

A gazdasági blokkban Pedro Sánchez bírálta a spanyol kormányt amiatt, hogy miközben sokat büszkélkedik a gazdasági növekedés ütemével, szerinte az csak külső hatásnak, „kedvező szeleknek köszönhető”, mint például a kőolaj világpiaci árának csökkenése vagy az euró gyengülése.

Mariano Rajoy azzal vágott vissza, hogy amikor négy éve átvették a kormányzást a szocialistáktól, az ország a csőd szélén állt, Spanyolország „Európa betege” volt, de mára ezt sikerült leküzdeni.

A szocialista jelölt felemlegette a leköszönő kormány megszorító intézkedéseit, valamint a munkaügyi reformot, amelynek eredménye szerinte a fizetések csökkenése és a határozott idejű munkaszerződések nagy aránya. „Az ön mérlege: kevesebb munka és több szegény kevesebb joggal”, fogalmazott.

Naponta 1500-an találnak munkát, válaszolt a miniszterelnök, és további 2 millió munkahelyet ígért, ha kormánya folytathatja a reformokat a választások után.

A két jelölt a vita végén nem fogott kezet.

A vitát a spanyol televíziós akadémia rendezte, és több csatorna is élőben közvetítette. A közszolgálati tévé adásában a vita után elemzőműsor következett. Az elhangzott vélemények szerint a választók nem tudhatták meg a listavezetőktől, hogy a két legnagyobb párt tulajdonképpen mit kínál számukra a következő négy évre. Volt, aki egy kocsmai vitához hasonlította a látottakat, míg más azokat a jelölteket tartotta a vita győzteseinek, akik nem vettek részt benne.

A politikai elemzők szerint az idei televíziós vitának minden korábbinál nagyobb jelentősége van, mert most először nem két, hanem négy párt is komoly eséllyel indul a vasárnapi parlamenti választásokon. A legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények szerint ráadásul kicsi a különbség a pártok támogatottságában.

Spanyolországban 1993-ban rendezték az első élő televíziós vitát a miniszterelnök-jelöltek között, és ilyeneket azóta csupán 2008-ban és 2011-ben tartottak. Mariano Rajoy már harmadszor volt a PP jelöltje televíziós vitában.

(El País, El Mundo, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik