Nagyvilág

Németország is bezárulhat a menekültek előtt

Nem lehetetlen, hogy a német hatóságok a jövőben megtagadják a belépést menekültektől az ország határán - mondta a német szövetségi belügyminiszter.

Thomas de Maiziere a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjút. A menedékkérők számának nagymértékű emelkedése augusztus közepén kezdődött, azelőtt, hogy Angela Merkel kancellár (szeptember 5-ére virradó éjjel) meghozta a döntést mindazon menekültek beengedéséről, akik “a budapesti pályaudvaron nagy ínségnek voltak kitéve” – a mondta a nyitott határok német politikájának szívóhatását firtató kérdésre.

Görögország magatartása mellett valószínűleg jelentős szívó effektus volt Magyarország bejelentése egy határkerítés megépítéséről – tette hozzá.

Ez az intézkedés ugyan a menedékkérők beáramlásának korlátozását szolgálta, de a bejelentésnek az volt az üzenete, hogy “igyekeznie kell annak, aki Európába akar menni”. A folyamat további eleme, hogy Németországban “még mindig nagy anyagi ösztönző tényezők” érvényesülnek – mondta Thomas de Maiziere.

Arra a kérdésre, hogy Németország vajon végül mégiscsak lezárja majd a határát, elmondta, hogy

nem kellene ennyire könnyen feladni Schengen vívmányait, ugyanakkor a belső határőrizet nélküli schengeni övezet nem maradhat fenn tartósan, ha nem működik a külső határok védelme.

A terjedelmes interjúban a német belügyminiszter a menekültválság és a terrorveszély esetleges összefüggéséről szóló kérdésre azt mondta, hogy “természetesen vannak összefüggések”, hiszen a szíriai polgárháború és terror nélkül nem kényszerülne ennyi ember menekülésre. A két dolgot azonban nem kellene “szükségtelenül összemosni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik