Nagyvilág

Öngyilkos lett egy ukrán nyugdíjas a gázszámla láttán

A 80 éves asszony búcsúlevelében azt kérte, hogy haláláért az államfőt és a miniszterelnököt vonják felelősségre.

A Cserkasszk megyei falucskában élő kisnyugdíjas azt követően kötötte fel magát, hogy kézhez kapta az októberi gázszámláját. Az egyedül élő asszonynak 4 ezer hrivnyát (kb. 50 ezer forintot) kellett volna befizetnie, miközben havi nyugdíja a 15 ezer forintot sem éri el.

Az idős nő búcsúlevelében annyit közölt, hogy haláláért Petro Porosenkót és Arszen Jacenyukot teszi felelőssé. Utolsó üzenetéhez csatolta a be nem fizetett gázszámlát is. A Procserk című helyi lap hozzáfűzi, hogy az asszony kérelmezte ugyan a rászorultakat megillető rezsitámogatást, amit az illetékes hatóság azonban még csak meg sem vizsgált.

Később az is kiderült, hogy a gázszolgáltató tévedésből állított ki ekkora összegről számlát. A valóságban ugyanis csupán pár száz hrivnyát kellett volna befizetnie – adta hírül az ukrán kiadású Komszomolszka Pravda. Az ügyészség szóvivője szerint elképzelhető, hogy öngyilkosságba hajszolás címén eljárást kezdeményeznek a hibás számla kiállításáért felelős személyek ellen, akik ezért akár nyolc évre is börtönbe kerülhetnek.

Ukrajnában áprilisban emelték fel a hatszorosára a lakossági földgáz tarifáját. Az áremelést a hidegek beköszöntéig még nemigen érezték meg a háztartások. Elemzők szerint a lakosság több mint a fele képtelen lesz az idén télen kifizetni a köbméterenkénti 7,2 hrivnyás (90 forintos) gázárat.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik