Külföld

Egy héttel a G20-találkozó előtt 20 feltételezett terroristát vettek őrizetbe Antalyában

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 11. 06. 10:16

A török rendőrség őrizetbe vette pénteken az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet húsz feltételezett tagját az ország délnyugati részén található Antalya tartományban, ahol egy hét múlva rendezik a G20-ak csúcstalálkozóját. Az Ihlas hírügynökség úgy tudja, hogy a rendőrök egyidejűleg a tartomány három különböző körzetében csaptak le a gyaníthatóan az IÁ-val kapcsolatban álló emberekre, akik között két orosz állampolgár és két nő is van.

A tartomány székhelyén, a török riviéra fővárosaként is emlegetett Antalyában november 15-én és 16-án tanácskoznak a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 országcsoport vezetői, köztük Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A török hatóságok az Ankarában október 10-én végrehajtott kettős robbantás óta fokozták az Iszlám Állam tagjainak felkutatására irányuló erőfeszítéseket. Törökország történetének legsúlyosabb merényletében – amely mögött a dzsihadista szervezetet sejtik – 102-en vesztették életüket, további mintegy 500 ember pedig megsebesült.

A török hatóságok a héten őrizetbe vettek kilenc feltételezett IÁ-tagot, akikről azt gyanítják, hogy öngyilkos merényletet készítettek elő Isztambulban.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.