Nagyvilág

Kórházbombázás Kunduzban: az MSF már háborús bűnt emleget

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi orvosszervezet szerint az eddigi nyilatkozatok arra mutatnak, hogy az Afganisztánban beavatkozó amerikai erők háborús bűncselekményt követtek el a kunduzi városi kórház hétvégi lebombázásával.

Afgán kormányzati nyilatkozatok szerint a tálibok arra használták a kórházat, hogy a koalíciós erőket lőjék. Ezen nyilatkozatok arra mutatnak, hogy az együttműködő afgán és amerikai erők úgy döntöttek, hogy porig rombolnak egy működő kórházat, ami felér egy háborús bűncselekmény beismerésével

– írta közleményében Joanne Liu, az MSF nemzetközi igazgatója.

A nyolcvan nemzetközi és afgán egészségügyi dolgozóval működő intézményt október 3-án, szombaton hajnalban érte a légitámadás. A támadásban huszonkét ember vesztette életét a bombatalálatban, tíz beteg és tizenkét kórházi dolgozó. Ez a kórház volt a városban az egyetlen, ahol sebészet működött.

Többször is tűz alá vették a kórházat

Az MSF – amely vasárnap beszüntette tevékenységét Kunduzban – korábban visszautasította afgán hivatalos személyeknek azt az állítását, miszerint tálibok tüzelőállásokat létesítettek a kórházban, amelyet az orvos-szervezet szerint több mint egy óra leforgása alatt többször is tűz alá vettek.

Kunduz tartományi fővárost szeptember 28-án elfoglalták a tálibok. Az afgán hadsereg és az amerikai légierő másnap reggel ellentámadást indított a visszavételére, és többnapos harccal kiszorította őket a városból. A Kabultól északra fekvő, 300 ezres nagyvárosban azonban még mindig szórványos harcok zajlanak a biztonsági erők és az iszlamista felkelők között. A NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) harcoló alakulatai tavaly év végén vonultak ki Afganisztánból. A dél-ázsiai országban csak egy 13 ezer fős kontingens maradt, amely kiképzi és tanácsokkal látja el az afgán fegyveres erőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik