Nagyvilág

Netanjahu ”gyakorlati módon” lépne fel a Közel-Keleten

Benjámin Netanjahu, aki csütörtökön Londonban tárgyalt David Cameron brit kormányfővel, a megbeszélés után újságíróknak kijelentette: a Közel-Kelet “a militáns iszlám kettős szorításában hullik éppen darabjaira”. Netanjahu szerint e kettős nyomást szunnita oldalról az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, síita oldalról Irán gyakorolja a térségre.

Az izraeli kormányfő hozzátette: úgy véli, hogy hazája és Nagy-Britannia közösen, “gyakorlati módon” fel tudna lépni a Közel-Keletet és Észak-Afrikát fenyegető “militáns iszlám áradata” ellen. Netanjahu nem részletezte, hogy pontosan mit ért közös gyakorlati fellépés alatt.

A brit légierő mindenesetre már kiterjesztette katonai akcióit a térségben. Cameron a hét elején bejelentette a londoni alsóházban, hogy a brit királyi légierő (RAF) egy drónja augusztus végén Hellfire típusú rakétával, a szíriai Rakka városában megsemmisített egy autót, amelyben az Iszlám Állam két brit állampolgárságú tagja utazott.

Ez volt az első eset a szíriai konfliktus kezdete óta, hogy a brit fegyveres erők brit állampolgárokat öltek meg szíriai területen, drónnal végrehajtott célzott támadásban.  Az akció bejelentése után komoly belpolitikai vita támadt Nagy-Britanniában, mivel a kormány nem kért előzetes parlamenti felhatalmazást a RAF szíriai bevetéséhez.

A brit parlament tavaly szeptemberi rendkívüli ülésén nagy többséggel hozzájárulását adta Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó iraki légi hadműveletekbe. A brit királyi légierő műveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre.

Netanjahu csütörtöki londoni tárgyalásai után kijelentette azt is, hogy kész azonnal, minden előfeltétel nélkül újrakezdeni a béketárgyalásokat a palesztinokkal. Érkezése előtt heves tüntetést tartottak palesztin szervezetek a brit miniszterelnöki hivatal, a Downing Street bejáratánál. A demonstrálókat Izrael-párti ellentüntetők fogadták, és a két csoportot a rendőrök tartották távol egymástól.

Palesztinpárti szervezetek Netanjahu londoni látogatása előtt petíciót indítottak azért, hogy az izraeli kormányfőt a brit hatóságok vegyék őrizetbe háborús bűncselekmények miatt. A petíció szervezői szerint az izraeli hadsereg tavaly nyári gázai hadműveleteiben több mint kétezer civil vesztette életét. A petíciót csütörtökig 109 ezren írták alá; a brit törvények szerint százezer aláírás már elég ahhoz, hogy a brit parlament tárgyaljon az adott indítványról. A brit kormány azonban nyilatkozatban vetette el a kezdeményezést, azzal az érvvel, hogy a külföldi állami vezetőket – így Netanjahut is – mentelmi jog illeti meg, így nem indítható ellenük büntetőeljárás Nagy-Britanniában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik