Nagyvilág

Diákjaival szexelt: rács mögött az igazgatónő

Anne-Lakey(960x640).jpg (Array)
Anne-Lakey(960x640).jpg (Array)

A most ötvenöt éves pedagógust, a nyolcvanas években elkövetett szexuális bűncselekmények miatt ítélték el.

Nyolc év börtönbüntetést kapott, tizenhárom rendbeli, kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményért Anne Lakey, ötvenöt éves, országos közmegbecsülésnek örvendő, brit iskolaigazgató – írja a BBC.

Az akkor a húszas éveiben járó pedagógus, a nyolcvanas években hatalmi pozíciójával visszaélve, szexuális ragadozóként viselkedett, a rábízott kamaszfiúkkal – hangzott el az ügyben eljáró a Teesside Koronabíróságon. Bűncselekményeit egy három évig tartó időszakban követte el, Duhamben, ahol történelmet, és hittant tanított. Ismert áldozatai közül az egyik 15, a másik 13 éves volt, amikor először molesztálta őket.

A diákok maximálisan bíztak a tanárnőben – hangsúlyozta az ügyész – az egyikük szüzességét a saját lakásán, a másik fiúét egy iskolai táborban vette el.

„Úgy gondolom, Anne egy mocskos perverz” – kezdte vallomását a fiatalabb áldozat – „kiskorú voltam, ő pedig sokkal idősebb nálam, még csak nem is egy generáció vagyunk. Akár az anyám is lehetett volna” – tette hozzá.

„Ma már szégyellem, hogy hagytam magam belekényszeríteni abba a szerepbe. Egyértelműen szexuális kizsákmányolás áldozata voltam” – mondta a másik sértett.

 Anne Lakey a bíróság épülete előtt (kép: Youtube)

A fiatalabb fiút Lakey hazavitte, és a saját házastársi ágyában vette el a szüzességét, úgy hogy a fiú közben az iskolai egyenruháját viselte. Később többször hívta fel az iskolát, a fiú anyjának kiadva magát, és azt hazudta, a gyermek rosszullét miatt nem megy be órára.

Az idősebb áldozatot, egy iskolai táborban csábította el: rávette a fiút, hogy az éjszaka közepén osonjon át a sátrába. Ahogy a másik áldozattal, vele is hosszabban tartó viszonyt alakított ki.

„Hízelgéssel, és finom meggyőzéssel vette rá a fiúkat, hogy önnel tegyék meg első lépéseiket a szexualitás irányába. Sérüléseket okozott két naiv, és éretlen gyermeknek, akiknél kétszer olyan idős volt” – hangsúlyozta Crowson bíró, és hozzátette: az ítélet romba fogja dönteni Lakey karrierjét, amiért olyan keményen dolgozott.

Az ügy 2012-ben pattant ki, amikor a fiatalabb vádlott egy email-ben feljelentette egykori tanárnőjét. A nyomozást vezető Aelf Sampson szerint nem kizárt, hogy a Lakey-nek voltak más áldozatai is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik