Nagyvilág

Vámpír tart rettegésben egy szerb falut

Vámpír (vámpír, )
Vámpír (vámpír, )

A falusiak rettegnek, amióta hajléktalan lett a település régi malmában élő vérszívó, a legendás Szava Szavanovics.

Az ősi vámpír azóta tartja rettegésben a Szerbia nyugati részén található Zorazje falu több száz lakóját, hogy az évszázadok óta otthonának számító vízimalom összeomlott – jelentette az ABC News. A falusiak szerint a hajléktalanná vált vérszívó most új otthont, és új áldozatokat keres magának. „Mindannyian félünk” – mondta el a falu polgármestere.

A falusiak igyekeznek mindent megtenni, hogy távol tartsák maguktól Szavanovicsot. A házak bejáratát keresztek és ikonképek védelmezik, az emberek pedig fokhagymával dörzsölik be kezüket, hogy elijesszék maguktól a vámpírt. Emellett galagonyából készült karó, vagy tüske is mindig van náluk, amely a hagyományok szerint hatásos fegyver a vámpírok ellen.

Szavanovics az egyik legismertebb szerbiai vámpír, aki több regényben és filmben is szerepelt, és akinek lakhelye – a most összeomlott malom – népszerű turistalátványosságnak számított. A malmot már több mint hatvan éve birtokló család egyik tagja az ABC szerb riporterének elmondta: csak nappal engedtek oda látogatókat, és az éjszakát soha nem töltötte ott senki. Elmondása szerint a malom azért is omlott össze, mert olyan félelemmel töltötte el őket a hely, hogy nem mertek nekilátni a szükséges javításoknak.

Az alig nyolcszáz lelkes falu polgármestere elmondta: tudja, hogy Szerbia többi részén kiröhögik őket az emberek a félelmük miatt, de „itt a legtöbben nem kételkednek a vámpírok létezésében”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik