Nagyvilág

Senkinek sem kell bin Laden családja?

Még mindig Pakisztánban vannak a néhai terroristavezér özvegyei és gyerekei. A kinézett célországok nem kapkodnak értük.

Oszama bin Laden három özvegyének, valamint az összesen kilenc gyereknek és unokának egy korábbi közlése szerint szerda reggelig kellett volna elhagynia Pakisztánt, ahol a terroristavezért majdnem egy évvel ezelőtt amerikai kommandósok meggyilkolták. A késlekedést a család ügyvédje azzal magyarázta, hogy probléma akadt az úti okmányokkal. Más értesülések szerint azonban azért nem hagyhatják el Pakisztánt, mert Szaúd-Arábia és Jemen – ahová küldenék az özvegyeket a gyerekekkel – egyelőre habozik befogadni őket.

Bin Laden halála után a család tagjait a pakisztáni hatóságok őrizetbe vették. Több havi fogva tartás és többszöri kihallgatás után március elején bin Laden özvegyeit és lányai közül két nagykorút 45 napi elzárásra ítéltek, mert engedély nélkül léptek az ázsiai ország területére, és a bíróság elrendelte azt is, hogy szabadulásuk után azonnal hagyják el az országot.

A három nő közül kettő szaúd-arábiai egy pedig jemeni származású. A tervek szerint mind a három nő Szaúd-Arábiába utazna, ahonnan a jemeni özvegy öt gyermekével térne vissza hazájába. Egyelőre sem Rijád, sem Szanaa, sem Iszlámábád nem adott magyarázatot a késlekedésre.

Nevük elhallgatását kérő pakisztáni illetékesek úgy vélik, hogy Szaúd-Arábia és kisebb mértékben Jemen is, azért habozik, mert terhesnek tartják a családtagok jelenlétét területükön. Pakisztán viszont mielőbb szeretné lezárni a bin Laden-ügyet. Az elmúlt hónapokban felmerült ellene a vád, hogy szemet hunyt a terroristavezér pakisztáni tartózkodása fölött.

Egy pakisztáni hivatalos személyiség elmondta: az elvi egyezség már megvan (az elutaztatáshoz), de a részleteket még nem tisztázták. Pakisztán mindent megtesz, hogy rávegye a két országot a családtagok befogadására – tette hozzá.

Muhamad Amír ügyvéd azonban úgy véli, csupán adminisztrációs problémák hátráltatják a családtagok elutazását, s nem tartja kizártnak, hogy már szerda délután elhagyhatják Pakisztánt.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik