Nagyvilág

Közmeghallgatás az EP-ben a magyarországi helyzetről

Az új magyar alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről tartanak ma nyilvános meghallgatást Brüsszelben.

Nyilvános meghallgatást tart ma Brüsszelben a magyarországi helyzetről, az új magyar alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal, igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE). Az EP liberális frakciójának kezdeményezésére tartott, és négy és fél órásra tervezett rendezvényen Európai Bizottság részéről felszólal Neelie Kroes, a bizottság digitális kérdésekkel, médiaügyekkel foglalkozó alelnöke, Françoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója. A magyar kormány nevében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kap szót.

A második blokkban az EU partnerintézményei szólalnak meg, felszólal Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője is. A harmadik és a negyedik blokkban megszólalók részben olyanok, akik egyes vitatott témákban érintett szervezeteket képviselnek, részben pedig szakértők, illetve a civil szféra képviselői. A meghívottak között van Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke, Fleck Zoltán jogszociológus, valamint Arató András, a Klubrádió elnöke. A negyedik blokkban meghallgatják mások mellett Dénes Balázst, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) képviselőjét, Fricz Tamás politológust, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivőjét, majd ismét szót kap Navracsics Tibor.

A civileket és a szakértőket a Hír24 információi szerint a szakbizottság kérte fel és hívta meg a meghallgatásra, útiköltségüket és kinntartózkodásukat is a LIBE fizeti.

A közmeghallgatást kezdeményező liberális frakció korábban már szorgalmazta olyan EU-eljárás megindítását Magyarországgal szemben, amely annak kimondására irányul, hogy az országban veszélybe kerültek az uniós alapértékek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik