Nagyvilág

Meztelen nőkkel pózol a polgármester

Veterán autókkal jár, szexmániás, saját szabója van, odavannak érte a női szavazói, masírozott már náci egyenruhában, ám mindezt überelte az, hogy ezúttal a „nyuszis” magazin címlapján szerepel meztelen nők társaságában. Ő Constanta polgármestere, Radu Mazăre.

Történelmet írt a 300 ezres fekete-tengeri román kikötőváros extravagáns polgármestere. A 43 éves Radu Mazăre első olyan román férfi lett, aki a Playboy címlapján szerepelt. A szociáldemokrata politikust már hónapokkal ezelőtt felkérték a fotózásra (erre nagyon is büszke), ám addig nem akarta megmutatni magát a magazin hasábjain, amíg formába nem hozta magát. Ennek érdekében az elmúlt hónapokban folyamatosan gyúrt, hogy jól fessen a 12. születésnapját ünneplő Playboyban. A fotózásért pedig még a szociáldemokraták pártgyűlésének  első napját is ellógta, ráadásul őszintén bevallotta, hogy képtelen lett volna lemondani arról, hogy meztelen nők társaságában fotózzák. „Nem tudom, hány férfi lett volna erre képes, én mindenesetre nem, még ha emiatt féltékenyek is rám a kollégáim” – magyarázta távollétét.

Nem egy szent

A fotókhoz kapcsolódó interjúban a Don Juan-polgármester a nőügyeiről is beszél. Különösen az egzotikus orosz és kínai nők rabolják el az elvált politikus szívét. Elmondása szerint imád hódítani, csábításaival pedig szívesen dicsekszik.

Radu Mazăreról köztudott, hogy nagy világfi, imádja a luxust, és szereplési kényszere van. 2009-ben náci tábornoki egyenruhában vonult végig a kifutón, német katonának öltöztetett fia kíséretében. A divatbemutatós szereplése azonban kiverte a biztosítékot: az antiszemitizmus elleni központ igazgatója levélben tiltakozott a polgármester viselkedése ellen.

A román kikötőváros első embere – akinek a ruháit egyébként külföldről hozatott anyagokból varrja a saját szabója – már több ügyészségi kihallgatáson van túl, ugyanis korrupciós ügyekkel vádolják.

Merész városvezető

Ami a tengerparti város fejlesztését illeti, a konstancai polgármestert olyan magas röptű tervek foglalkoztatják, mint Konstanca szexturisztikai célponttá való változtatása. Meglátása szerint a szép román lányok megfelelő vonzerőt jelentenének arra, hogy odacsalogassák a gazdag orosz és arab turistákat, akik kimondottan rajonganak a román nőkért. A polgármester meg van arról győződve, hogy szórakoztatni kell a gazdagokat, mivel ezért jönnek a beach-re, nem pedig azért, hogy a hasukat süttessék. Mazăre ötletét – meglepő módon – a legtöbb hoteltulajdonos örömmel fogadta.

Májusban pedig azzal került a román lapok címlapjára a politikus, hogy eladná az ország egyik legszebb műemlékének tartott konstancai Kaszinót. Mazăre ugyanis úgy tapasztalta, hogy izraeli befektetőkkel már egyáltalán nem működött az egyre romlóbb állapotba kerülő épület működtetése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik