Nagyvilág

A megtorlás politikáját folytatják Egyiptomban

Az Amnesty International emberjogvédő szervezet véleménye szerint az országot irányító legfelsőbb katonai tanács nem váltotta be az emberi jogok védelmére tett ígéreteit.

Az emberjogvédő szervezet legújabb jelentése szerint az elmúlt napok véres eseményei, a karhatalom tüntetők halálát okozó brutális fellépései azt bizonyítják, hogy a katonai vezetés folytatja a megtorlás politikáját. Civileket ítélnek el katonai bíróságok, és már halálos ítéleteket is hoztak, a hadsereg börtöneiben embereket kínoznak meg.

Mindazoknak, akik bírálni merészelik a katonai vezetést – mint azt békés tüntetők, újságírók, bloggerek, sztrájkoló munkások teszik – könyörtelen megtorlással kell számolniuk, vagyis a mostani rendszer a Mubarak-éra “védjegyét” viseli magán. Az eseményekről tudósító médiaeszközök munkatársai állandó zaklatásnak vannak kitéve, az országot uraló hatóságok nem tűrik el, hogy őket rossz színben feltüntető riportok kerüljenek nyilvánosság elé – állapítja meg az Amnesty International jelentése.

Ha a tüntetők kérésének megfelelően valódi demokratikus átmenetet akar levezényelni a legfelsőbb katonai tanács, akkor biztosítania kell a véleménynyilvánítás szabadságát, fel kell oldania a rendkívüli állapotot, és fel kell hagynia azzal, hogy polgári személyeket állít hadbíróságok elé mindenféle mondvacsinált ürüggyel – hívja fel a figyelmet a szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik