Nagyvilág

Uniós derű, piaci ború

A várt közös eurókötvény kibocsátási program bejelentése elmaradt, Brüsszelben mégis üdvözölték a Sarkozy-Merkel találkozó eredményeit.

Az Európai Bizottság elnöke és gazdasági biztosa közös közleményben üdvözölte a francia elnök és a német kancellár szorosabb európai gazdasági integrációra vonatkozó “megállapodását”, amely szerintük lépés az eurózóna jobb irányítása felé.

Nicolas Sarkozy és Angela Merkel Párizsban egyebek között megállapodott abban, hogy a szorosabb együttműködésért egy új intézményt, egyfajta gazdasági kormányt kell felállítani, és valamennyi euróövezeti tagország alkotmányjogi rendszerében be kell vezetni a kiegyensúlyozott államháztartás követelményét. A “gazdasági kormány” az euróövezet vezetőiből állna, évente legalább kétszer tanácskozna. A két ország javaslatot tesz az EU-ak a pénzügyi tranzakciókat terhelő közös adónem bevezetésére is – jelentették be.

José Manuel Barroso bizottsági elnök és Olli Rehn gazdasági biztos szerint a tervbe vett rendszeres csúcstalálkozók hozzá fognak járulni a “stabilabb és erősebb politikai vezetés” megteremtéséhez. Az adósságfék alkotmányba foglalása pedig egy újabb erős politikai elköteleződés a közpénzügyek hosszú távú fenntarthatósága mellett. A pénzügyi tranzakciókat terhelő közös adó kulcsfontosságú biztosítéka volna annak, hogy a pénzügyi szektor igazságosabban járuljon hozzá az állami költségvetésekhez – olvasható a közleményben.

A rendkívüli francia-német csúcstalálkozó után Sarkozy elnök azt mondta: a lehető legteljesebb az egyetértés Párizs és Berlin között abban, hogy különleges felelősséget viselnek Európa sorsáért, és hogy az eurót meg kell védeni. Angela Merkel hozzátette: a két ország elkötelezett az euró erősítése és fejlesztése mellett, ezért az euróövezet egészében fokozni kell az együttműködést a pénzügypolitika és a gazdaságpolitika területén. Szerintük a közös eurókötvény bevezetése lehet az európai integráció befejező aktusa, ám ennek ideje még nem jött el, előtte a gazdasági együttműködést kell erősíteni, Európának előbb a piac bizalmát kell visszaszereznie. Sarkozy szerint jelenleg nincs szükség az európai mentőalap (az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz, röviden EFSF) 440 milliárd eurós keretösszegének a megemelésére.

A piacok sokat reméltek a Sarkozy-Merkel találkozótól. A befektetők egy közös eurókötvény kibocsátási program bejelentését várták, amely azonban elmaradt, ami szinte azonnal az euró és a részvények gyengüléséhez vezetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik