Nagyvilág

Tihanyban kel egybe Pitt és Jolie?

Amerikai lapértesülés szerint a sztárpáros a következő hónapokban készül megtartani esküvőjét, vagyis akár még egy magyarországi lagzi is szóba jöhet.

Amerikai lapértesülés szerint még a nyáron kimondja a boldogító igent Angelina Jolie és Brad Pitt. A Us Weekly magazin arról írt, hogy három különböző forrásból is úgy tudja, hat év együttélés és hat közös gyermek után idén nyáron hivatalossá teszi a sztárpár kapcsolatát.

Bár Jolie-ék korábban határozottan kijelentették, addig fontolóra sem veszik az esküvőt, amíg a házasodás joga nem illet meg mindenkit, vagyis hetero- és homoszexuálisokat egyaránt, úgy tűnik, az elmúlt hónapokban, gyermekeik kedvéért változtattak véleményükön. A családhoz közeli források szerint a hat gyerek régóta kérdezik, nekik miért nem volt esküvőjük, mint ahogy iskolatársaik szüleinek. Maga Brad Pitt sem tagadta, gyermekeik kedvéért mégis lesz esküvő. Egy nemrég adott tévéinterjújában úgy fogalmazott: “A gyerekek kérdezősködnek az esküvőről, egyre többet és többet jelent nekik ez a dolog, és ez valami olyasmi, amit mindenképpen figyelembe kell vennünk.”

Brad Pitt és Angelina Jolie első általa rendezett, szerb háborús filmjének forgatásán a budapesti Rózsák terén. Fotó: Kallos Bea / MTI

Brad Pitt és Angelina Jolie első általa rendezett, szerb háborús filmjének forgatásán a budapesti Rózsák terén. Fotó: Kallos Bea / MTI

Az esküvőt nagy valószínűséggel a család franciaországi birtokán tartják, amelyet nemrég újítottak fel és egy saját, 16. században épült kápolna is tartozik hozzá.Mivel azonban hamarosan Magyarországra költöznek, az sem kizárt, hogy a Balaton partján, Tihanyban bérelt villájukban esküsznek örök hűséget egymásnak. Tegnapi sajtóhírek szerint Pitt már megérkezett Magyarországra, ahol ősztől legújabb filmjét, a World War Z-t forgatja. A gyerekek állítólag Balatonfüreden járnak majd iskolába.

A hollywoodi sztárfamília nem először költözik Magyarországra: tavaly ősszel három hónapig éltek Máriaremetén; akkor Angelina Jolie forgatta nálunk első saját rendezésű filmjét, a Vér és méz földjént, amit várhatóan még az idén bemutatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik