Nagyvilág

Meg akarták lopni a francia elnököt

Kétmillió eurót próbáltak meg leemelni csalók a francia elnöki hivatal bankszámlájáról, miután megszerezték annak számát. A Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap értesülését megerősítette az Elysée-palota.

Két héttel ezelőtt egy csaló az Air France légitársaság egyik vezetőjeként bemutatkozva, állítólagos hivatalos utakra hivatkozva, egy 2 millió eurós átutalást reklamált az elnöki hivatal bankjánál. A hamis átutalási papíron szerepelt az elnöki hivatal valódi bankszámlájának minden adata. A csaló egy kínai bankszámlára kérte az átutalást. A bank azonnal telefonált az Elysée-palotába, hogy ellenőrizze a számlát, s így sikerült megakadályozni a csalást. A párizsi ügyészség csalás kísérlete miatt indított vizsgálatot – közölték rendőrségi források.
Christian Frémont, a francia elnök kabinetfőnöke szerint feltehetően külföldre települt francia szervezett bandáról van szó, amelynek tagjai nem először próbálkoztak francia állami hivataltól pénzt kicsalni. „Több vállalat nevében is próbálkoztak már, és volt ahol sikerrel jártak” – mondta a kabinetfőnök. A Le Canard Enchainé azt írta, hogy hasonló csellel a Nemzeti Üdülési Csekk Ügynökség bankszámlájáról 998 ezer eurót emeltek le. Ismeretlenek szintén hamis átutalási kérelmet mutattak be a hivatal bankjánál, majd egy kínai számlára utaltatták át az összeget. Miután az ügynökség maga vette észre a csalást, és igazolni tudta, hogy nem ő kérte az átutalást, a bank kénytelen volt a közel egymillió eurós összeggel feltölteni a hivatal számláját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik