Nagyvilág

Eltörlik a szükségállapotot Szíriában

Legfeljebb egy héten belül eltörlik az 1963 óta érvényben lévő szükségállapotot Szíriában - mondta Bassár el-Aszad szíriai elnök szombaton az új kormány előtt tartott beszédében.

A
politikai szabadságjogokat korlátozó szükségállapot eltörlése a
rezsimellenes tüntetők egyik legfőbb követelése. A március közepén
kezdődött megmozdulásokat Aszad reformígéretekkel igyekszik
csillapítani, ennek része, hogy csütörtökön új kormányt nevezett ki.

Az államfő szomorúságát fejezte ki amiatt, hogy több tucat ember meghalt a rezsimellenes tüntetésekben.

“A
vérontás nagy fájdalmat okozott nekünk. Sajnáljuk minden ember halálát,
legyen civil vagy a biztonsági erők tagja, mindannyiukat mártírnak
tartjuk” – tette hozzá.

Az Amnesty International nemzetközi
jogvédő szervezet szerint legalább 200 halottja van a biztonsági erők
erőszakos fellépésének.

Eközben országszerte több ezer ember
tüntetett az elnök ellen, a többi között Deraában és Bánjászban, a
lázongások fészkeiben.

Bánjászban több mint ezer nő vonult fel a
demokrácia mellett tüntetve. “Sem szunnita, sem alavita. A szabadság
minden, amire vágyunk” – kiáltozták. Bánjászban szinte tapintható a
szunnita és az alavita vallási felekezet közötti feszültség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik