Nagyvilág

Berlusconi európai megoldást sürget az “ember cunamira”

Európa nem nézheti tétlenül az Afrika irányából érkező menekültáradatot - jelentette ki szombaton az olasz kormányfő, amikor Lampedusa szigetére látogatott.

Silvio Berlusconi korábbi ígéretét beváltva kereste föl az apró olasz szigetet, az afrikai migránsok első számú célpontját, “emberi cunaminak” nevezve az év eleje óta tartó emberáradatot, amelyre “nem adható önző válasz”. Az alig húsz négyzetkilométer nagyságú szigetre január óta több, mint 25 ezer afrikai menekült érkezett, túlnyomó többségük Tunéziából. Az olasz kormány ismételten felpanaszolta, hogy nehéz helyzetében magára hagyja a többi európai állam.

Róma csütörtökön több tízezer afrikai menekültnek adott meghatározott időre szóló vízumot, amelynek birtokában azok beutazhatnak a schengeni övezet bármelyik országába. Az olasz kormány “humanitárius okokra” hivatkozva tette meg a fenti lépést, amely éles bírálatot váltott ki Párizs és Berlin részéről. A német külügyminisztérium közölte, hogy az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek hétfőn esedékes luxembourgi tanácskozásán szóba fogja hozni a kérdést.

Ausztria elrendelte déli határának szigorított őrizetét. A Kronen Zeitung szombati híre szerint Tirol és Karintia tartományokban fokozott ellenőrzésnek vetik alá az észak-déli irányú főútvonalakat, illetve az Olaszországból érkező vonatokat.

Maria Fekter osztrák belügyminiszter az Európai Bizottság “alapos melléfogásának” minősítette, hogy Brüsszel “a valódi menekültekhez hasonló bánásmódban részesíti az illegális bevándorlókat”. Ha az unió csak a vállát vonogatja annak láttán, hogy illegális jövevények szivárognak be Európába, akkor ne csodálkozzon annak “fatális következményein” – fogalmazott Fekter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik