A lap emlékeztetett: Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár csütörtökön Stockholmban annak a véleményének adott hangot, hogy a légi csapásokat engedélyező ENSZ BT-határozat nem ad felhatalmazást a Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen harcoló erők fegyverrel való felszerelésére.
Barack Obama amerikai elnök a héten bejelentette, hogy nem javasolja ugyan, de nem is zárja ki, hogy Kadhafi mielőbbi lemondatása érdekében fegyvereket juttassanak a rendszer ellen küzdő lázadóknak. James Stavridis, a NATO európai erőinek főparancsnoka jelezte, hogy hírszerzési jelentések szerint a felkelők között kis számban jelen vannak az al-Kaida és a Hamász szimpatizánsai is.
Robert Gates a csütörtöki kongresszusi meghallgatáson először fedte fel a líbiai konfliktussal kapcsolatban vallott személyes nézeteit. A védelmi miniszter szerint az Egyesült Államoknak a kommunikációban, a felderítésben és egyéb területeken kell támogatnia a lázadókat. Mint rámutatott, az amerikai kormány nem ellenezné, ha egy másik ország küldene fegyvereket a felkelőknek, akiket az elmúlt napokban a kormányerők visszavonulásra kényszerítettek.
Hillary Clinton külügyminiszter, aki pedig döntő szerepet játszott abban, hogy Obama a beavatkozás mellett döntött, egy, a lapnak névtelenül nyilatkozó kormányzati forrás szerint “az ismeretlen tényezők” miatt rendkívül óvatos a kormányellenes erők felfegyverzésével kapcsolatban.
A The New York Times emlékeztetett rá, hogy Franciaország az egyetlen hatalom, amely bejelentette, hogy fegyvereket kíván szállítani a Kadhafi ellen harcoló erőknek.
Washington a szovjet megszállás ellen harcoló afgán mudzsahidek felfegyverzése után szerzett negatív tapasztalatok birtokában rendkívül óvatos. Az akkor rendelkezésre bocsátott harci eszközök egy részét ugyanis később a Nyugat elleni harcra használták fel.