Nagyvilág

Új Szó: visszahívták a pozsonyi magyar konzult

Budapest a múlt hét elején visszahívta állomáshelyéről Farkas Gézát, a Magyar Köztársaság pozsonyi konzulját - írja az Új Szó című szlovákiai magyar hétfői száma.

“Értesüléseinket hivatalosan ugyan nem erősítették meg, de Farkas Géza teendőit mától (hétfőtől) helyettese látja el. A külképviselet titkárságának tájékoztatása szerint Bényi Katalin konzulhelyettes asszony áll a rendelkezésünkre. A magyar külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa telefonos megkeresésünkre annyit mondott, nincs olyan információja, hogy Farkast visszahívták volna, bővebb tájékoztatást írásban ígért” – olvasható az Új Szóban.

Az újság szerint Farkas Gézát szlovák szervezetek részéről az utóbbi hónapokban több bírálat érte egy interjúban tett kijelentései miatt, melyben a szlovákság történelmének egyes részeiről, elsősorban a Cirill–Metód-kultuszról beszélt, mondván, ez utólagosan kapott ekkora hangsúlyt, egyébként a középkor folyamán nem létezett, ellentétben a Szent István-kultusszal.

“Szlovákia az állami attribútumokat, mint egyfajta licencet vette át, nem pedig sok évszázados küzdelemben harcolta ki őket. A szlovák társadalom ezeket a jegyeket magán viseli, történelmet és identitást nagyon nehéz mesterséges eszközökkel kialakítani” – magyarázta a konzul a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportálnak adott, február 2-án megjelent interjújában.

A szlovák külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a konzul visszahívását – írta az Új Szó című szlovákiai magyar lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik