Katonai teherautók és mentőautók is voltak a Gyöngy térre tartó konvojban. A rendőrség pedig szögesdróttal zárta körbe a teret, és ellenőrzőpontokat állított fel El-Manáma főútjain. A tér környékén szinte egyetlen civil sem tartózkodott. A tüntetés szétverésének emlékeként a levegőben még mindig a könnygáz szaga terjengett.
Abdul Dzsalil Halil, a legnagyobb ellenzéki koalíciónak, a síita Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetségének (Wefaq) vezetője kijelentette, hogy a sátortábor lerombolása “valóságos terrorcselekmény” volt.
A rendfenntartó erők – akik a tiltakozó megmozdulások első három napja során a háttérben maradtak – az éjszakai órákban indított rohamukkal megtisztították el-Manáma főterét, a Gyöngy teret az itt sátortáborozó tüntetőktől, s lerombolták a sátorvárost. Egyelőre nem ismeretes az őrizetbe vettek száma, s az sem, hogy pontosan hány áldozata és sebesültje volt a rendőrattaknak, de a téren több mentőautót is láttak szemtanúk. Matar Matar, a legnagyobb ellenzéki szövetség, a síita Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetsége (Wefaq) szóvivője arról tájékoztatta a nemzetközi sajtót, hogy a tömegoszlatásban két ember életét vesztette, a sebesültek száma pedig csaknem félszáz.
Az amerikai ABC tv-társaság munkatársa, Miguel Márquez arról számolt be a helyszínről, hogy a rendőrroham során őt is támadás érte. Erről hangtudósításban küldött jelentést, amelyet a ABC honlapján tettek közzé. Az elmúlt napokban – már négy napja tartanak a tüntetések – több ezren töltötték a téren békésen az éjszakát, a rendőrök nem avatkoztak be.
A főként síita tiltakozók Kalifa bin Szalmán al-Kalifa sejk, kormányfő elmozdítását követelik. A békés tiltakozó akciókat az váltotta ki, hogy tüntetők és a rendőrök összecsapásában egy tiltakozó életét vesztette. A súlyos incidens egy temetésen történt, ahol egy korábbi kormányellenes megmozduláson megölt áldozattól vettek búcsút. A tömeg a rendszer bukását követelte, ahogy kedden megtöltötte a Gyöngy teret a belvárosban. A bahreini események aggodalommal töltik el az Egyesült Államokat.