Nagyvilág

Kritikus a szlovák hadsereg állapota

Egy magas rangú NATO-parancsnok szerint kritikus állapotban van a szlovák hadsereg, le van maradva a korszerűsítésben, az állami költségvetésből pedig egyre kevesebb jut a hadsereg fejlesztésére.

Frank Boland, a NATO parancsnokság harmadik legerősebb embere pozsonyi látogatása végén felszólította az illetékes szlovák politikusokat, hogy tegyenek lépéseket a helyzet megváltoztatása érdekében – közölte Ivan Rudolf, a szlovák védelmi minisztérium szóvivője.

“Több pénzre van szükség. Amikor a NATO 2004-ben felvette soraiba Szlovákiát, egyetértettek azzal, hogy a költségvetés két százalékát tegyék ki a védelmi kiadások. Ez később 1,6 százalékra változott, de ez sem volt betartva, s 1,5 százalék lett belőle. Ma a védelmi kiadások a költségvetés egy százaléka körül mozognak, ami nagyon kevés” – állapította meg a NATO Védelmi Tervezési és Hadműveleti Osztálya Haderőtervezési Szekciójának vezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik