Nagyvilág

Továbbra is tüntetnek Mubarak ellen

Mubarak egyiptomi elnök lemondását követelő tüntetők csütörtökön, a tömegdemonstrációk 17. napján változatlanul nagy számban vannak jelen a kairói Tahrír téren, annak ellenére, hogy a hatalom kilátásba helyezte a hadsereg beavatkozását "káosz" esetén.

Szemtanúk szerint ezrek töltötték az éjszakát a téren, és százak sátoroztak az utcán a közelben lévő parlament előtt is. A tüntetők Mubarak-ellenes jelszavakat skandálnak, sokan az erőszak áldozatául esett “vértanúk” fotóit tartják a kezükben. Az ENSZ és a Human Rights Watch (HRW) emberjogi szervezet szerint a tömegtüntetéseknek már mintegy 300 halálos áldozatuk van. A Tahrír térrel szomszédos Egyiptomi Múzeum előtt változatlanul jelen vannak a hadsereg páncélosai, s a parlamenthez vezető út továbbra is le van zárva.

Kedden, keményítve a tüntetőkkel szembeni eddigi hangvételen, Ahmed Abul Geit külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy a hadsereg beavatkozik “káosz esetén, hogy kézbe vegye az ügyeket”. Szerdán a dél-egyiptomi el-Hargában is zavargások voltak, s a tüntetők és biztonsági erők összecsapásában három ember életét vesztette. Szaporodnak a sztrájkok, s a munkabeszüntetésekben részt vevő dolgozók a magasabb bérek és jobb munkafeltételek mellett Mubarak távozását is követelik.

Kína aggodalmát fejezte ki az egyiptomi belpolitikai válság miatt, de hangoztatta: ellenzi, hogy kívülállók közvetítsenek a szemben álló felek között. Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu) külügyi szóvivő szokásos csütörtöki sajtóértekezletén kijelentette, hogy Peking véleménye szerint Egyiptomnak saját magának kell rendeznie ügyeit, és a külföldieknek tartózkodniuk kell a beavatkozástól. Kínának szoros kapcsolatai vannak az ostromlott egyiptomi kormánnyal, és a kínai állami média szigorúan cenzúrázza a tiltakozásokról szóló jelentéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik