Lassan megszokottá válik a reggeli program: óvatos
kikukucskálás az ablakon, majd vegyülés a tömegben. A szállásom mellett felhúztak
egy sor szögesdrót akadályt, és barikádot is emeltek, de ez jó jel, hiszen
Mubarak ellenzői őrzik a rendet. Csak húsz métert kell gyalogolnom az első
ellenőrzésig, ahol elkérik az útlevelemet és megmotoznak. Sajtóigazolvány
nélkül nem akarnak beengedni, de végül sikerül meggyőzni őket azzal, hogy
fényképezni megyek. Ez még kétszer ismétlődik, és máris a téren vagyok.
A fesztiválhangulatról az egyre profibb szervezés
gondoskodik: a szomszédos mecsetekben lehet mosakodni, telefonkártya-árus
járkál, ingyen süteményt osztanak a kitartóbb tüntetőknek, sokan már tizedik
napja élnek szabad ég alatt, emiatt a menekülttábor-fíling is egyre erősebb.
Előbukkannak a vicces kartonok, a fura figurák, és a mindenféle rajzos emberek.
Később az al-Azhar mecset imámjai is megérkeznek, hogy teljes legyen az
ideológiai spektrum. „Facebook”, „addig nem hagyják abba, amíg mind meghalunk”,
átszúrt plüss-szamár „Mubarak” felirattal színesíti a hangulatot, ami egyébként
délelőtt még kissé feszült, de estére átadja magát a Sziget-hangulatnak.
Fotó: Belényi Dániel Képgaléria!
„Erhal, erhal!” – „Takarodj, takarodj!” – skandálja a tömeg,
majd a pénteki miséhez mérőszalaggal húzzák föl az egyenes párhuzamos vonalakat
a hívőknek – akik közül néhányan imaszőnyeggel a vállukon érkeznek. „Odaadjuk
magunkat Istennek” – hangzik az ima szövege több ezer ember szájából. Öreg,
szemüveges, szakállas fószer kezd üvöltözni: „Ez az utolsó nap! Ez Egyiptom
napja! Ez a szabadság napja” – majd elégedetten továbbáll.
Mofreh Hassan kairói tanár szerint a téren egyáltalán nem az
egyiptomi média által beállított alja nép, hanem éppen a legképzettebbek,
orvosok, ügyvédek, mérnökök gyülekeznek. „Együtt tüntet muszlim és keresztény.
A köztünk lévő problémát is a kormány generálja, csak hogy ne a piszkos
ügyeikkel foglalkozzunk. Ezért nem értek egyet Izraellel kapcsolatban a „két
állam” elvvel sem. Minek nekik két állam? Mi egyben is tökéletesen békében
megvagyunk.” – evez komolyabb vizekre a középkorú tanár.
„Még ma le kell mondania. Ez az utolsó nap. És ha mégsem
mond le, folytatjuk az ellenállást. A vége így előbb-utóbb polgárháború lesz a
hívei és az ellenzéke között. Szerencsére Európa és Amerika azt akarja, hogy
lemondjon.” – nyugtatja magát Nael Zenhan. A 30 éves könyvelő az Egyesült
Államokból tért haza két hónapja, hogy meglátogassa a családját, de a változás
szele elragadta, és egyelőre nem akar visszamenni az Államokba. „Ez az első
esély 30 éve. Most békés emberek megpróbálják elmondani a véleményüket a
világnak. Az egyiptomi média ezt agyonhallgatja, illetve lebeszéli az
embereket, hogy kijöjjenek ide a Tahrir térre.” Bizonyítékul mai újságot nyom
az orrom alá. A címlapon lévő fotón párszáz fős tömeg fekszik a tér közepén. A
kép alatti szöveg szerint Mubarak hívei vannak a téren. Az ugyan kicsit zavaró,
hogy a képen lévő angol nyelvű transzparensen az „Azt akarjuk, hogy tűnjön el a
rezsim” felirat szerepel.
Ahmed Redah szerepet cserél, és ő kérdez engem a
tüntetésről. „Ha a törvény nem tiltja, akkor szabad.” – felelem, majd
visszakérdez, milyen törvényre gondolok: az írottra vagy Mubarakéra? A 33 éves
könyvelő azért tért haza az Emirátusokból, hogy lássa, ahogy hazája elnyeri
szabadságát. „Jól keresek, de ez nem a pénzről szól. De csak nekünk. Nekik
üzlet az egész. Mert igen jó üzlet egy országot vezetni.” – közelít praktikus
oldalról az IT menedzser.
Hena alig 140 centis hölgy, de nagyon határozottan
fogalmazza meg sokak véleményét: „Rendben, volt Mubaraknak 30 éve. Spongyát rá.
De amit az elmúlt 10 napban művelt a néppel, azt sosem felejtjük el neki.
Először fordult elő, hogy egyiptomi harcolt egyiptomi ellen.”
Nemcsak Kairóban, de országszerte folynak a tüntetések.
Alexandriában százezer ember van utcán, a kairói tüntetők pedig ezzel is
hergelik magukat. „6-7 millió ember van itt.” –mutat körbe a százezres tömegen
egy szakállas fazon, majd hozzáteszi: ma Egyiptomban 30 millióan tüntetnek,
erre mérget vehetsz.” Inkább nem veszek.
A tegnapelőtti zavargások miatt a szokásos szolidaritás is
az egekben. „A házak nyitva állnak a menedéket kérők előtt.” – mondja egy
fiatal lány. Az emberek az utcán élnek, így tartják fenn a rendet. A teret a
körülményekhez képest rendszeresen takarítják. A helyzet kifordított: a
tüntetés és a rend belül van, a káosz pedig kívül. A Mubarak elleni tüntetők
több utcányi területet védenek, ami ezen belül van, vagyis az epicentrumban, az
van biztonságban. Odakint bűnözők garázdálkodnak, egyesek szerint tegnap este
megerőszakoltak egy hazafelé tartó lányt. A külső barikádoknál mindig
figyelmeztetnek: csak nagyon vigyázz magadra.
Estére zenés-táncos mulatsággá fajul a Tahrir téri
összejövetel. Elterjed a hír, hogy Mubarak elhagyta az országot, de
pillanatokon belül kiderül, hogy kacsa az egész. De legalább egy kicsit volt
min rágódni. Hazafelé tartva mellém szegődik az Elwafd párt, Mubarak
ellenzékének egyik aktivistája, és felvázolja a számukra optimális
forgatókönyvet: „Egy: Mubarak alakítson új kormányt mindegyik párt
részvételével. Kettő: Az egyiptomi bírák ellenőrizhessék a választásokat.
Három: legfeljebb öt hónapon belül szabad elnökválasztást. Ez Mubarak utolsó
esélye”.
