Nagyvilág

Le Soir: rosszul kezdődik a magyar elnökség

Magyarország "balszerencséje vagy butasága", hogy éppen akkor vezet be egy problémás új médiaszabályozást, amikor átveszi az uniós elnökséget - áll a European Voice című brüsszeli lapban. A belga Le Soir szerint a magyar uniós elnökség nagyon rosszul kezdődik, és ezen már az sem változtat, hogy a magyar kormány újfent hajlandónak mutatkozik az unió esetleges ajánlásainak megfontolására a médiatörvény kapcsán.

Magyarországnak el kell oszlatnia a médiatörvénnyel kapcsolatos kételyeket – írta csütörtökön megjelent számában a The European Voice című brüsszeli hetilap. Az Economist-csoporthoz tartozó, kizárólag európai uniós ügyekkel foglalkozó újság terjedelmes címoldalas anyagában és vezércikkében is a magyar jogszabályról írt.

A lap rámutat, hogy az EU-ban szokatlan, hogy egyes tagországok más tagok helyi szabályozását bírálják. Nicolas Sarkozy francia elnök szóvivőjét idézve hozzátette: szerinte ugyanakkor a törvény “a sajtószabadság súlyos csorbulását” jelenti, és több tagállam szeretné elérni, hogy megváltoztassák.

A European Voice úgy vélte, hogy a törvény szövege túlságosan sok értelmezési lehetőséget tesz lehetővé. A jelenlegi politikai helyzetben pedig a szabályozó hatóság esetében is fennáll “legalább a kockázata”, hogy egyes interpretációi politikai megfontolásból erednek majd. A vezércikk szerint figyelembe kell venni, hogy nem olyan országról van szó, amelyben megszakítás nélküli a médiapluralizmus, a véleménynyilvánítási szabadság és a virágzó demokrácia. Olyan országról van szó, ahol a média politikai és üzleti érdekek küzdőtere, és még élő emlékezet, hogy lábbal tiporták – vélte a European Voice.

A független, sokoldalú sajtó fejlesztése különösen fontos egy olyan országban, amelyben problémákat okozott a kiélezett politika és a faji alapú szélsőségesség – tette hozzá. Európában szétnézve nem nehéz más példákat találni, ahol a média szabályozásának politikai interferenciái vannak. Az azonban Magyarország “balszerencséje vagy butasága”, hogy éppen akkor vezet be egy problémás új médiaszabályozást, amikor átveszi az uniós elnökséget – áll a lapban. A soros elnökség intézményének egyik hosszú távra szóló erénye, hogy betöltőjének bizonyos hozzáálláshoz, alapértékekhez kell igazodnia. Magyarországnak is méltónak kell lennie erre – emelte ki a brüsszeli hetilap.

Nagyon rosszul kezdődött a magyar EU-elnökség, hiszen napok óta másról sincs szó, mint a magyar médiatörvényről – írta a Le Soir című, balközép-liberális irányultságú, francia nyelvű belga napilap, csütörtöki számában megjelent beszámolójában.

A cikk ismertette a törvényt ért külföldi bírálatokat. Franciaország és Németország is a törvény módosítását követelte a magyar kormánytól – folytatta a szerző, majd megállapította, mindennek nyomán semmi nem történt, s idézte Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentését, miszerint nem ijednek meg a kritikáktól.

Ezután a Le Soir ismertette Martonyi János magyar külügyminiszter külföldi újságírók előtt szerdán elhangzott szavait, és “stratégiaváltásként” értékelte azokat. Azt emelte ki a Martonyi által mondottakból, hogy el kell olvasni a törvényt, és meg kell várni az Európai Bizottság kommentárjait, esetleges ajánlásait, aztán pedig lehet arról beszélni, mi a teendő.

A cikk beszámolt arról, hogy a magyar hatóságoknak módjuk nyílik az eszmecserére: csütörtökön Yves Leterme belga miniszterelnök és Neelie Kroes médiaügyi EU-biztos tartózkodik Budapesten, pénteken pedig az Európai Bizottság testületével találkozik a magyar kormány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik