Nagyvilág

Bűnösnek mondták ki Hodorkovszkijt

Börtönben marad az orosz olajmágnás. Sokak szerint Putyin hozta meg az ítéletet.

Egy moszkvai bíróság bűnösnek találta Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnást, aki ellen a második perben hétfőn megkezdődött az ítélet kihirdetése a moszkvai Hamovnyiki kerület bíróságán.

A bíróság épülete előtt több száz ember gyűlt össze, közülük hetet előállítottak, mert plakátokat tartottak a magasba, és felszólításra sem tették el őket.

Hodorkovszkij és volt üzlettársa, Lebegyev ellen a nyolcévi szabadságvesztésről szóló ítélettel záruló első per után indítottak új eljárást, ezúttal sokmillió tonna kőolaj ellopásával vádolják őket.

Jekatyerinburgban Hodorkovszkij portréi jelentek meg a belvárosban, a Wikileaks portál pedig az amerikai diplomaták perrel kapcsolatos jelentéseit közölte.

Ahogy az FN.hu korábban már írta: Oroszország akkor leggazdagabb emberét, a legnagyobb olajtermelő vállalat, a ma már nem működő Yukos vezetőjét 2003-ban ítélték nyolc év börtönbüntetésre adócsalás és sikkasztás vádjával. Jövőre szabadult volna, de az orosz hatóságok újabb eljárást indítottak ellene. Az ügyészség azzal vádolta, hogy 27 milliárd dollár értékű olajat lopott el a Yukos leányvállalataitól hamis árazással, és ezért hat év börtön kiszabását kérte rá.

Az ügyben eljáró bíróság ma (hétfőn) ismerteti az ítéletet. Hodorkovszkij szerint a vádak hamisak, az eljárás politikai indíttatású, s az a célja, hogy őt továbbra is börtönben tartsa. Az ítéletről sokan állítják, hogy nem bíróságon, hanem a Kremlben, a hatalom csúcsain született, s jelzi majd, hogy Dmitrij Medvegyev elnök kész-e hozzájárulni egy olyan ember szabadulásához, akit számos megfigyelő szerint mentora, Vlagyimir Putyin akarata juttatott rács mögé.

“Biztos, hogy a férjem 2012-ig börtönben marad. És ki tudja, mi történik azután? Senki” – nyilatkozta Inna Hodorkovszkaja a Sznob című orosz magazin internetes kiadásának még az ítélethirdetés előtt.

Az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és az Európai Unió egyaránt súlyos aggodalmát fejezte ki a Hodorkovszkij bűnösségét kimondó moszkvai bírósági döntéssel kapcsolatban.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter washingtoni nyilatkozatában azt a gyanút fogalmazta meg hogy a bírói testület döntését valójában politikai megfontolások diktálták. Hasonló aggodalmának adott hangot a német külügyminiszter is. Guido Westerwelle még amerikai kollégájánál is élesebben bírálta a moszkvai igazságszolgáltatás döntését, úgy vélekedve: Hodorkovszkij bűnösnek nyilvánítása visszalépést jelent az ország modernizálása felé vezető úton.

A Hodorkovszkij-ügy kapcsán a politikától független igazságszolgáltatást kérte számon Moszkvától a londoni és a párizsi külügyminisztérium is, és hasonló állásfoglalást tett közzé az Európai Unió.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik