“Úgy vélem, hogy ebben az esetben megsérült az igazságos bírósági eljáráshoz való joga, mert a politikusok idő előtt beavatkoztak az ügy kivizsgálásába, sőt befolyásolták azt, s ezzel megsértették emberi méltóságát” – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes abban a nyilatkozatában, amelyet az emberi jogok napja (december 10.) alkalmával tett közzé szerdán Pozsonyban.
“Az a tény, hogy több mint négy éven keresztül szó szerint kínozni engedtük, éppen az emberi jogok napján nagy felkiáltójelnek számít, s ezekért a sérelmekért szeretnék Záková-Malina Hedvigtől elnézést kérni” – jelentette ki Chmel.