Nagyvilág

Százezreket veszélyeztet a kolera

A Haitin pusztító kolerajárvány áldozatainak száma 295-re növekedett, míg a betegeké elérte a 3162-t - jelentették az egészségügyi hatóságok - jelentette a BBC.

Az egy hete kirobbant járvány már az 1,3 milliós fővárost, Port-Au-Prince-t is elérte, ezért a szakértők úgy vélik, népbetegséggé válhat annak ellenére, hogy lassult a terjedés üteme.

Az ENSZ koordinációs bizottsága is rendkívül súlyosnak ítéli a helyzetet, hiszen ők is lehetőségnek tartják, hogy még több százezren megbetegedhetnek. Ezt megelőzendő, a haiti kormány mozgósította az iskolákat is mozgósította, ahol felvilágosító kampányokat tartanak.

KÉPGALÉRIA!

KÉPGALÉRIA!

A lakosság is retteg; ezt bizonyítja, hogy félelmeikkel ostromolják azokat az orvosokat, akik segíteni érkeztek Haitire. Egyes hírforrások azt is jelentették, hogy fiatalok kővel dobálták meg az egyik, újonnan felállított egészségügyi centrumot, mert attól tartanak, hogy az tovább terjeszti a kolerát.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint, ettől függetlenül, nem szükséges korlátozni az utazásokat Hispaniola szigetére, amelynek egyik felét Haiti, a másikat a Dominikai Köztársaság foglalja el. Ennek megfelelően a dominikai hatóságok elrendelték a határ részleges lezárását, de kedden már engedélyezték a határ menti piacok megnyitását.

Egyúttal több ország és nemzetközi szervezet bejelentette, hogy segítséget nyújt a nyugati félteke legszegényebb országának a járvány leküzdéséhez. Franciaország százezer eurót, az Egyesült Államok pedig százezer dollárt utalt a haiti kormánynak, valamint orvosi csapatokat küldött az országba.

Százezreket veszélyeztet a kolera 2

A Világbank pedig 30 millió dolláros adományt szabadított fel, hogy segítsen Port-au-Prince 140 ezer lakosán, akik a januári, pusztító erejű földrengés következtében váltak hajléktalanná. A pénzt a törmelékek eltakarítására, lakások felújítására és építésére, valamint az infrastrukturális létesítmények – utak, járdák, szemétlerakók, csatornahálózat, víztisztító berendezések – fejlesztésére fordíthatják.

Százezreket veszélyeztet a kolera 2

Dacára a járványnak a választási bizottság bejelentette, hogy nem tervezik a november 28-ra kiírt elnök- és parlamenti választások elhalasztását, a felkészülést az ütemterv szerint folytatják.

A baktérium által előidézett, rendkívül fertőző kolera nagyon erős hasmenést okoz, ami megfelelő kezelés hiányában néhány órán belül akár halálhoz is vezethet. Kezdeti stádiumában könnyen kezelhető: a kiszáradt betegeket rehidratáló folyadékkal kell megitatni. A szigorú higiéniai intézkedések és a tiszta ivóvíz biztosítása a legjobb módszer arra, hogy többé kevésbé gyorsan megfékezzék a járvány terjedését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik