Nagyvilág

A Guardian Geréb Ágnes ügyéről

A magyar hatóságok eljárását súlyosan elítélő hangvételű cikkben foglalkozik Geréb Ágnes ügyével a szombati The Guardian.

A legnagyobb baloldali brit napilap terjedelmes írása szerint a magyar orvosnő “igen tapasztalt szülész-nőgyógyász, és az otthonszülés nemzetközileg elismert szakértője”, aki eddig 3500 kisbabát segített a világra otthoni körülmények között.

Geréb Ágnes hírneve azonban “mit sem jelent a magyar hatóságoknak”, mivel kampányaktivisták szerint ez az ország “kérlelhetetlenül erőlteti az otthonszülés kriminalizálását és a kórházi szülés kötelezővé tételét” – áll a The Guardian szombati írásában.

A lap szerint Geréb Ágnest október 5-ei őrizetbe vétele után “intenzív kihallgatásnak” vetették alá, majd este tíz órakor zárt körű bírósági tárgyalásra vitték. További egy hétig vádemelés nélkül fogva tartották, majd október 12-én nyilvános bírósági tárgyaláson jelent meg, “kézbilincsben, lábán lánccal”.

“Geréb Ágnes története az otthonszülés nemzetközi felháborodást kiváltó modern magyarországi története”. Az orvosnő “a nők hőse szerte Magyarországon”, és az utóbbi 30 évet annak szentelte, hogy megvédje a nők jogát annak megválasztására, hogy miként akarnak szülni – írta a The Guardian.

Geréb Ágnes támogatói szerint az orvosnő őrizetbe vétele “a logikus betetőzése annak az (állami) hadjáratnak”, amelynek célja a kórházon kívüli szülés választásának jogát védők “lejáratása és kriminalizálása” – áll az írásban.

A brit lap szerint a gyermeküket otthon megszülni kívánó nők szabályozás nélküli környezetben találják magukat, és minden szülésznő, aki orvosi segítséget ad nekik, törvényt sért.

A cikk szerint az elmúlt öt évben a rendőrségi vizsgálatok “egyre agresszívabbá váltak”, és Magyarországon jelenleg mindössze tizenöt olyan szülésznő van, aki hajlandó segíteni az otthon szülő nőknek; öten közülük “hosszas börtönbüntetéssel kénytelenek szembenézni”.

A lap elismeri, hogy a nőgyógyászati ellátás Magyarországon “számos mércével mérve is kitűnő”, képzett orvosok szoros felügyelete alatt működik és a halálozási ráta alacsony. Kampányaktivisták szerint a probléma az, hogy a kórházi szülések “orvoscentrikusak, és erősen beavatkozó jellegűek”.

Geréb Ágnes ügyvédje, Fazekas Tamás a brit lapnak azt mondta, hogy az orvosnőt a nap 23 órájában négyszemélyes cellájában tartják, testi motozásoknak vetik alá, havonta egyszer láthatja családtagjait, akik őrizetbe vétele óta még nem látogathatták meg, és hetente mindössze tíz perc telefonbeszélgetést folytathat.

Az ügyvéd szerint amikor Geréb Ágnes megjelent a nyilvános tárgyaláson, lábbilincse olyan szoros volt, hogy tíz centiméteres vérző seb keletkezett a lábán.

A The Guardian megírta, hogy Geréb Ágnes őrizetbe vétele ellen több százan tiltakoztak Budapest utcáin, és kampányaktivisták kérték a magyar alkotmánybíróságot, valamint az európai emberi jogi bíróságot, hogy kényszerítsék a magyar kormányt a szükséges szabályozás további késedelem nélküli kidolgozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik