A kereset szerint a magyar állam, illetve a két vasúti társaság elkobozta a zsidók vagyonát, valamint gettókba és nácik által megszállt Lengyelország és Ukrajna területén található koncentrációs táborokba szállította őket, ahol százezrek pusztultak el közülük.
A felperesek, akik nem neveztek meg konkrét kárösszeget, azt kívánják elérni, hogy esetüket olyan gyűjtőkeresetként ismerjék el, amelyet legkevesebb 300 azonosított túlélő nevében nyújtottak be, de amelynek a dokumentum szerint akár 5000 tagja is lehetne.
A felperesek – amerikai, kanadai, ausztrál és izraeli lakcímmel rendelkező emberek – ügyvédje, Chuck Fax szerint a követelés összege elérheti a több tízmillió dollárt, vagy annál többet is.
A MÁV ellen idén február 9-én Chicagóban nyújtottak be hasonló keresetet, amelynek alapján április 22-én formailag meg is kezdődött a tárgyalás. Azt a pert 95 személy kezdeményezte. MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva március 25-én több bank, köztük magyarországi pénzintézetek ellen nyújtottak be keresetet be Chicagóban. A két chicagói perben a bíró személye és a felperesek jogi képviselete is megegyezik. A washingtoni eljárást egy másik jogi iroda kezdeményezte.