A kínai hatóságok az északi országok a rendőrségi kapcsolatokért felelős illetékesével tudatták, hogy a helyi törvények szerint – miután nem állnak rendelkezésükre a bizonyítékok – Csao legfeljebb 30 napig volt fogva tartható.
A hírt az oslói külügyminisztérium is megerősítette. Ragnhild Imerslund, a külügyminisztérium igazgató-helyettese ugyanakkor megállapította, hogy a történtek és a kínai ellenzékinek ítélt, Pekinget Norvégia ellen hangoló Nobel-békedíj között nincs összefüggés.
A norvég Dagbladet című lap és az NRK televízió munkatársai úgy tudják, hogy Csao Fejt egy nappal a díj odaítélése előtt engedték ki, s ezután heti rendszerességgel jelentkeznie kell a rendőrségen. Ugyancsak egyes norvég lapértesülések szerint Magyarország még nem döntött a bizonyítékok átadásáról, mások azt állítják, hogy a Kínában halálbüntetés kockázatával járó eljárásához a magyar hatóságok nem hajlandók kiadni az eddigi nyomozati eredményeket.
A 26 éves férfit a múlt hónap közepén vették őrizetbe. Akkor Csiang Jü (Jiang Yu) külügyi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a kínai hatóságok zökkenőmentesen együttműködnek a magyar hatóságokkal, de a gyanúsítottal szembeni eljárást – mivel a két ország között nincs kiadatási egyezmény – Kínában fogják lefolytatni, vádat Kínában emelnek ellene, s amennyiben bűnösnek találják, ott is ítélik el.
A norvég diáklányt egy VII. kerületi, Hársfa utcai kollégiumban ölték meg, holttestére augusztus 29-én találtak rá. A feltételezett elkövető – aki addig szintén diákként tartózkodott Magyarországon – még a bűncselekmény napján repülőgépen elhagyta az országot. A magyar rendőrség később nemzetközi körözést adott ki Csao Fej ellen, mert bizonyítékai voltak arra, hogy ő gyilkolt.