Nagyvilág

Kitelepítik a lakosságot Észak-Karolinában

Az Egyesült Államok keleti partvidékét fenyegeti az Earl hurrikán, amely immár négyes fokozatúra erősödött, és 220 kilométeres csúcssebességgel tombol.

Az amerikai nemzeti hurrikánközpont helyi idő szerint szerdán kiadott közleményében bejelentette, hogy a Virginia, Észak-Karolina és Maryland államokban elővigyázatosságból rendkívüli állapotot rendeltek el annak ellenére, hogy a Karib-tenger térségét sújtó hurrikán egyelőre még mintegy 1000 kilométer távolságban van a keleti partvidéktől.

Az amerikai hatóságok Maine államtól északra felszólították a lakosságot, hogy készüljön fel az esetleges katasztrófára, és elsősorban élelmiszer-készleteket tartalékoljanak. Észak-Karolinában az illetékesek egyes mélyebben fekvő területek lakosságának evakuálását rendelték el. A hatóságok szerint az Earl már csütörtökön elérheti Észak-Karolinát, ahonnan értesülések szerint menekülnek a turisták.

Barack Obama amerikai elnök utasította a belbiztonsági minisztériumot és a szövetségi katasztrófavédelmi hatóságot (FEMA), hogy segítsék a szövetségi állami és helyi társintézményeket, koordinálják a katasztrófamentést.

A haditengerészet Cole nevű hadihajója a várható természeti csapás miatt előbb hazatér virginiai honállomására. A Cole-nak eredetileg néhány nappal később kellett volna visszatérnie Szomália környékéről, ahol hét hónapig részt vett a nemzetközi közösség kalózkodás elleni műveleteiben.

Az Earl, amely hétfőn erősödött hármasról négyes fokozatú hurrikánná, mostanáig a Karib-tenger északkeleti részében pusztított. Az erős esőzéssel érkező, óránként 215 kilométeres szélvihar fákat döntött ki és háztetőket szaggatott le. A hurrikán által felkorbácsolt tenger elöntötte az alacsonyan fekvő területeket. A térségben található több szigetállamból áramkimaradást jelentettek.

Szakértők szerint az aggodalmak teljes mértékben indokoltak. Az Earl immár négyes erősségű, azaz csupán egy fokozattal marad el a legerősebb hurrikántól, amilyen például öt évvel ezelőtt a Katrina volt. A Katrina 2005 augusztusi pusztításai során az Egyesült Államokban mintegy 1800 ember veszette életét, és több mint 300 ezren váltak hajléktalanná.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik