Nagyvilág

Pristina ötmillió eurót különített el, hogy integrálja Észak-Koszovót

A koszovói kormányfő szerint elsősorban az infrastruktúrát fogják fejleszteni az említett összegből Észak-Koszovóban.

A koszovói kormány ötmillió eurót különített el “Észak-Koszovó integrálására”, vagyis, hogy kiterjessze befolyását a fiatal állam e többségében szerbek lakta részére – jelentették szerb hírügynökségek.

Észak-Koszovó integrálása és a törvényesség helyreállítása Koszovónak ezen a részén Martti Ahtisaari volt ENSZ-közvetítő koszovói rendezési tervével összhangban fog megvalósulni – mondta Hashim Thaci koszovói miniszterelnök.

Hozzátette: elsősorban az infrastruktúrát fogják fejleszteni az említett összegből Észak-Koszovóban. A volt szerbiai tartomány e zömmel szerbek lakta vidékén nem ismerik el a pristinai kormány fennhatóságát – jegyezte meg a Tanjug hírügynökség.

Koszovó külügyminisztere mindeközben bejelentette: Pristinának öt befolyásos országgal, az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Németországgal, Franciaországgal és Olaszországgal karöltve kifejtett diplomáciai tevékenysége “meghozta első gyümölcseit”, így több tucatnyi ország a Koszovóról benyújtani tervezett szerb előterjesztés ellen fog szavazni az ENSZ Közgyűlésében. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy “Szerbia vereséget szenved egy újabb koszovói csatában” – fogalmazott Skender Hyseni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik