Nagyvilág

Martonyi erősítené az amerikai-magyar kapcsolatokat

Washingtoni látogatásával Martonyi János nyomatékossá kívánja tenni, hogy a kormány elkötelezett a két ország stratégiai szövetségesi kapcsolatainak további erősítése mellett.

Martonyi János amerikai kollégája, Hillary Clinton meghívására tesz munkalátogatást június 23. és 25. között Washingtonban. A vendéglátójával folytatandó tárgyaláson túl Martonyi János találkozik a washingtoni kormányzat, valamint a törvényhozás vezetőivel, konzultációkat tart az amerikai politikai, gazdasági és társadalmi élet több kiemelkedő személyiségével is.

A külügyminiszteri látogatás fő célja annak megerősítése, hogy az új magyar kormány elkötelezett a két ország stratégiai szövetségesi kapcsolatainak, sok szálon futó együttműködésének további erősítése mellett, kész aktív részt vállalni a közös kül- és biztonságpolitikai kihívások kezelésében, és “számít az Egyesült Államok támogatására a nemzeti együttműködés programjában megfogalmazott mélyreható társadalmi, gazdasági változások megvalósításában és Magyarország külpolitikai törekvéseiben”.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége közölte, hogy Magyarország az Egyesült Államok “szoros barátja és kulcsfontosságú partnere” a globális kihívások kezelésében, és Washington örömmel tekint ezen kapcsolatok további szélesítése és elmélyítése elé Magyarország új kormányával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik