A felmérést március 29. és április 25. között végezték el, valamivel több mint kétezer embert kérdeztek ki.
A MEDIAN SK kimutatása szerint márciushoz képest kismértékben nőtt a Smer két koalíciós társa, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS – 7 százalék) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS – 9,1 százalék) támogatottsága.
A három jelenlegi kormánykoalíciós párt tehát ismét kormányt alakíthatott volna e felmérés szerint.
A Smer után a második helyen a fő ellenzéki párt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) végzett 15,3 százalékkal, őt követi a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 11,5 százalékkal. Bejutott volna még a parlamentbe egy új párt, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) 6,2 százalékkal.
Egyetlen más párt sem lépte volna át az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Így kiesett volna a parlamentből mind a Magyar Koalíció Pártja (MKP – 3,3 százalék), mind pedig az abból kivált politikusok által alapított Híd-Most (2,7 százalék). A Szlovák Kommunista Pártra (KSS) a választók 1,9, míg a Demokratikus Baloldal Pártjára (SDL) 1,2 százalékuk voksolt volna.
Szlovákiában június 12-én tartják a parlamenti választásokat.