A kilenc tagú legfelsőbb pártvezetés, élén Hu Csin-taoval néma főhajtással adózott az elhunyt több mint kétezer ember emlékének.
Kjeku város térségében, amit a legsúlyosabban érintett a pusztító erejű rengés, közel ezer ember gyűlt össze azért, hogy megemlékezzen. Ruhájukon a kínai hagyomány szerint a gyász fehér virágát viselték papírból.
Délelőtt 10 órakor pedig mindenki, még a mentők is elnémultak három percre, illetve a pekingi Tienanmen téren nagy tömeg nézte végig napfelkeltekor a nemzeti zászló felvonását és félárbocra engedését.