Nagyvilág

Iránnak egy éven belül atombombája lehet

Az "általános szakértői véleményt" az Egyesült Államok katonai hírszerzésének feje szerdán egy szenátusi meghallgatáson hozta nyilvánosságra.

Ronald Burgess altábornagy, a DIA vezetője kifejtette: Irán elegendő mennyiségű magasan dúsított uránt állíthat elő az üzembe helyezett centrifugákkal ahhoz, hogy akár egy éven belül atombombát gyártson.

Elmondta: az amerikai felderítésnek nincsenek pontos információi arról, hogy hány centrifugáról van szó, de a szakértői vélemények megegyeznek az egyéves időtartamot illetően.

Burgess közlése nagyjából egybeesik Robert Gates védelmi miniszter nyilatkozatával. A Pentagon vezetője előző nap egy katonai repülőgép fedélzetén útban a perui Lima felé azt mondta: az irániak várhatóan még legalább egy évig nem lesznek képesek atomfegyvert gyártani.

James Cartwright tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökhelyettese úgy pontosított: Iránnak valószínűleg elegendő alacsony dúsítású uránja van ahhoz, hogy azt tovább dúsítva egy év alatt egyetlen atombombát elő tudjon állítani. Ahhoz azonban további 3-5 évre lenne szüksége, hogy bevethető fegyvert gyártson. Nagyjából ennyi idő szükséges ahhoz, hogy az elegendő mennyiségű hasadó anyag előállítása után a fegyvert összeállítsák, teszteljék és a szükséges egyéb teendőket elvégezzék. Ténylegesen felrobbantható fegyver gyártásához az eddigi tapasztalatok szerint még 3-5 év kell – mondta.

Michele Flournoy védelmi államtitkár a szerdai szenátusi meghallgatáson emlékeztetett: Barack Obama elnök világossá tette, hogy minden lehetőség nyitott az iráni atomprogram megfékezésére, de a katonai megoldást lehetőleg el kell kerülni. A Fehér Ház jelen pillanatban a diplomácia és a nyomásgyakorlás keverékét tartja a leghatékonyabbnak.

Nem így gondolják viszont ellenzéki politikusok. John McCain szenátor, volt republikánus párti elnökjelölt azzal vádolta a kormányt, hogy bátortalanul lép fel Iránnal szemben. Véleménye szerint csak az akadályozhatja meg, hogy Teherán atombombát készítsen, ha az Egyesült Államok határozottabban cselekszik. McCain nem mondta ki, hogy katonai akciót kellene indítani Irán ellen, de közvetve erre utalt, amikor úgy fogalmazott: az Egyesült Államok csőre töltött fegyvert szegez Iránnak, csak éppen nem képes meghúzni a ravaszt.

Időközben megkezdte második tárgyalási fordulóját az Irán elleni esetleges újabb szankciókról a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország szerdán az ENSZ New York-i székhelyén.

Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei szigorú szankciók gyors elfogadását szeretnék elérni, de Oroszország és Kína továbbra is reménykedik abban, hogy sikerül Iránt a tárgyalóasztalhoz ültetni. A két ország jelezte: csak akkor hajlandó – enyhébb – intézkedések elfogadására, ha Teherán elutasítja a tárgyalást.

Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy- Britannia és Németország küldöttei a Washington által köröztetett biztonsági tanácsi határozatról tárgyalnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik