Nagyvilág

Szexuális zaklatás az ENSZ iskolájában

Újabb, reformiskolában elkövetett szexuális visszaélésekről számolt be a Frankfurter Rundschau című német lap. Ezúttal egy Hessen tartománybeli iskolában lepleztek le zaklatásokat.

A lap szerint legalább 100 tanuló vált az elmúlt évtizedekben kisebb-nagyobb zaklatások, megrontások áldozatává a sok neves személyiség által látogatott, mintaiskolában, az Odenwald-középhegységben fekvő Heppenheimben.

Ezt az iskolát az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO működteti.

Az iskola egykori tanulói elmondták, gyakran arra ébredtek, hogy nemi szervüket tanáraik simogatják, máskor “szexuális szolgáltatásra” a hétvégékre beosztották, és orális szexre kényszerítették őket. Egyes pedagógusok pedig vendégeik rendelkezésére is bocsátottak szexuális célokra növendékeket.

Voltak esetek, amikor a tanárok bántalmazták, droggal és kábítószerrel látták el a gyerekeket, egy lány ellen elkövetett csoportos szexuális visszaélés esetében pedig nem avatkoztak közbe.

Az első vádak már jó tíz esztendeje nyilvánossá váltak az iskola korábbi rektora, az 1971-1985 között az intézményt irányító Gerold Becker ellen, aki a korábbi növendékek beszámolói szerint nagyszámú 13 éves növendéket rontott meg.

A 2007 óta hivatalban lévő jelenlegi igazgatónő szerint súlyos hiba és mulasztás volt, hogy akkor félvállról vették a vádakat, és az iskola nem vizsgálta ki alaposan ezeket az ügyeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik