Nagyvilág

Szétzuhantak a hollandok

Széthullott a holland kormány, amit eddig nagykoalíció alkotott, mert a két nagyobb párt nem jutott egyezségre abban, hogy visszavonják-e az afganisztáni csapataikat.

Felbomlott a holland kormánykoalíció szombat hajnalban, mert többórás tanácskozás után, a két legnagyobb párt nem tudott megegyezni arról, hogy mi legyen az idén lejáró afganisztáni katonai misszió sorsa.

Eddig a Jan Peter Balkenende kereszténydemokrata miniszterelnök vezette nagykoalíció kormányzott, de a kabinetből hivatalosan a 2. legnagyobb erő, a szociáldemokrata Munkapárt kivált, és nincs a folytatáshoz elegendő többsége a Kereszténydemokrata Tömörülésnek.

A konfliktust az okozta, hogy a Munkapárt ragaszkodott hozzá, hogy fejezzék be az afganisztáni küldetést, míg Balkenende és pártja létszám csökkentése mellett, hajlott a hosszabbításra, amire Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár hivatalos levélben kérte őket.

A vitát az gerjeszti, hogy a közel 1600 fős holland misszió nehéz helyszínen tevékenykedik, és 2006 óta húsznál több katonát vesztett el. Ráadásul az eredeti tervek szerint a csapatokat 2009 végéig ki kellett volna vonni Afganisztánból, de meghosszabbították a feladatukat. Ez az intézkedés meglehetősen népszerűtlen volt Hollandiában. Az ügy belpolitikai jelentőségét növelte, hogy március elején önkormányzati választásokat tartanak az országban, ezért Balkenende halogatta volna a döntés.

A szétesés után Beatrix királynőnek kell határoznia a kormány sorsáról. Elemzők szerint az a legvalószínűbb, hogy új választásokat írnak ki annak ellenére, hogy a Balkenende-kormány mandátuma hivatalosan egy év múlva járna le.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik