Nagyvilág

Elfogták egy drogkartell utolsó vezetőjét

Elfogták az egyik legnagyobb mexikói drogkartell vezetőjét, Carlos Beltrán Leyvát. Az öt fivér közül már csak ő volt szabadlábon.

A belbiztonsági minisztérium szombaton jelentette be, hogy az észak-mexikói Sinaloa szövetségi állam székhelyén, Culiacán városban fogták el a drogbárót.

A 40 éves férfi hamis iratokkal próbálta magát igazolni. Ellene 2008 óta van érvényben letartóztatási parancs.

Carlost még december 30-án fogták el, s azóta Mexikóvárosba szállították. Azt nem tudni, hogy a minisztérium miért várt három napot a bejelentéssel.

Mexikóban hat nagy drogkartell működik, ezek egyikét irányította a Beltrán Leyva család. Az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) szerint e kartell kulcsszerepet játszik az Egyesült Államokba irányuló kokaincsempészésben, mint ahogy nagy mennyiségben heroinnal is ellátja az amerikai kábítószer-fogyasztókat.

Becslések szerint félmillió ember dolgozik a kartellek számára, közülük 300 ezren marihuanát és mákot termesztenek, 160 ezren foglalkoznak kábítószerek szállításával és árusításával, a többiek pedig bérgyilkosok vagy börtönben ülnek.

Carlos egyik fivérét, a kartellt irányító Arturót december közepén ölte meg a mexikói haditengerészet kommandója az ország déli részén található Cuernavaca városban. A drogbáró az egyik legkeresettebb bűnöző volt mind Mexikóban, mind az Egyesült Államokban.

Arturo Beltrán Leyva megölésével és Carlos elfogásával jelentős csatát nyert a kábítószerbandák elleni küzdelemben Felipe Calderón mexikói elnök, aki 2006-ban – miután a legfelsőbb közjogi méltóság tisztébe került – kíméletlen küzdelmet hirdetett a drogbandák felszámolására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik