Nagyvilág

Törvényellenesen hallgatták ki Malina Hedviget

Törvényellenesen hallgatták ki a rendőrök a szlovákiai magyar diáklányt, Malina Hedviget 2006. augusztusi megveretése után, mert sokkos állapota miatt nyugtatókat kapott, s erre a tényre kezelőorvosa is figyelmeztetett - írta az Új Szó szerdán.

A pozsonyi napilap szerint Malina Hedviget mindhárom alkalommal úgy hallgatták ki a rendőrök, hogy erős nyugtatók hatása alatt állt.

A Nyitrán, 2006. augusztus 25-én elkövetett támadást követően még a mentőautóban 10 mg Diazepamot adott Malina Hedvignek az őt ellátó doktornő, majd a nyitrai, este pedig a dunaszerdahelyi kórházban is intravénásan kapott fájdalomcsillapítókat és nyugtatókat. A rendőrök mégis kihallgatták – annak ellenére, hogy a kezelőorvos mindkét kórházban figyelmeztette őket.

Malina Hedvig azután is szedett orvosságokat, hogy hazaengedték a kórházból. A 2006. szeptember 9-i kihallgatás idején nyugtatót, antidepresszánst és altatót is szedett még. A gyógyszereket Sárközy László dunaszerdahelyi pszichiáter írta fel szorongás és álmatlanság ellen. Mindegyik szer befolyásolja a koncentrálóképességet – írta az Új Szó, amely úgy tudja, hogy ezt a tényt, nemcsak a kihallgatás idején, de azóta is teljes mértékben figyelmen kívül hagyták mind a rendőrök, mind az üggyel foglalkozó orvos szakértők.

A lány lelkiállapotáról és a nyugtatók hatásáról legtöbbet az őt kezelő pszichiáterek tudtak volna mondani, de őket sem a rendőrségen, sem a főügyészségen nem hallgatták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik