A mai Oroszországban nagyjából a Putyin-éra kezdetére tehető a szovjet identitás átértelmezése, valamint az új orosz identitású ember megteremtése. Ehhez azonban a jelenlegi hatalmi rendszer a szovjet múltat nem szégyellnivaló történelemként jegyzi, hanem egy nagy birodalom világformáló tevékenységének tekinti.
Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő, miniszterelnöki főtanácsadó szerint ennek az identitásformálásnak a része az is, hogy az állami hatalom megpróbálja kicsit pozitívabb véleményalakításra bírni a történészeket is.
Létezik egy állami bizottság Oroszországban, amely a Szovjetunió második világháborús szerepének megítélését figyeli belföldön és külföldön egyaránt. Mint mondta, már a bizottság léte is kontraproduktív, hiszen ilyen politikailag is érzékeny történelmi munkákat ellenőrző bizottság sérti a balti államok és Lengyelország érzékenységét is. A második világháború kezdetén a Molotov-Ribbentrop paktumban ugyanis a Szovjetunió és a náci Németország újra felosztotta Kelet-Európát.
A történész hozzátette, Putyin nem szívesen néz szembe a paktummal, Katynnal, vagy a balti államok bekebelezésével. Ugyanakkor elhallgathatatlan tény, hogy a Szovjetunió vállalta a legnagyobb veszteségeket a háború során. 26,5 millió embert veszített, míg legnagyobb szövetségesei közül az Egyesült Államok 400-450 ezret, Nagy-Britannia pedig 350 ezret. Moszkva éppen ezért folyton úgy érzi, hogy szemrehányásokat kap a Nyugattól, miközben elfelejtik, hogy a náci Németország haderejének majdnem háromnegyede a keleti fronton harcolt a Szovjetunió ellen.
Míg a németek esetében a felelősség meglehetősen egyértelmű és kézenfekvő a bocsánatkérés, addig Oroszországban ez a kérdés sokkal összetettebb. A szovjet lét megszűnése okozta trauma és az új orosz identitás felépítéséhez pedig már az első Putyin-elnökség alatt a szovjet birodalom dicsőségének legitimálása volt az állami politika.
Ennek ellenére a szakértő szerint az orosz történészeknek van lehetőségük kutatni és kritikus munkákat megjelentetni, nem helyes a mai Oroszországot egy önmagát fényező, kritikát nem tűrő Brezsnyev-érához hasonlítani. Jelcin 1994-ben már átadta Václáv Hávelnek a legfontosabb második világháborús dokumentumokat. A legutolsó NKVD-s végrehajtóig terjedő nyomozást azonban 2004-ben az orosz hatóságok lezárták és titkosították, így a felelősségre vonás elmaradt.
A mai orosz történelemkönyvek némelyikében Sztálin, mint pozitív alak, sikeres „válságmendezser” jelenik meg, miközben a milliók életének kioltására parancsot adó diktátor képe hiányzik a kontextusból. Mindenesetre Oroszországban ma kritikus történelmi munkák igenis megjelenhetnek és meg is jelennek.
